Család

Közösen lottózik Győrújfalu, a nyereményből a községet fejlesztik

Legutóbb a helyi játszóteret újították fel a nyereményekből.

2014 óta együtt lottóznak a győrújfaluiak: a játékot a polgármester kezdeményezésére kezdték el négy évvel ezelőtt, mostanra pedig 70-80 család játszik rendszeresen. A játékban egyetlen fix számuk van, a 70-es, ezenkívül 11 korábban megszavazott számot játszanak meg különféle kombinációkban – derült ki az RTL Klub Híradójából.

A megegyezés szerint ha 2-es vagy 3-as találatot érnek el, a pénzt a község fejlesztésére fordítják, ha pedig 4-esük vagy 5-ösük van, szétosztják a nyereményt. A „újfalulottón” – ahogy a helyiek elnevezték a játékot – egyszer már volt négyes találatuk, akkor a több mint kétmilliós nyereményből 15 ezret kaptak a résztvevők.

A kisebb nyereményekből idén eddig csaknem 600 ezer forint gyűlt már össze. Ahogyan eddig is, a résztvevők most is szavaztak arról, mire költsék a nyereményt: most a helyi játszóteret fejlesztették a pénzből. Korábban egy automata defibrillátort és a karácsonyi díszkivilágítást is így fizették ki.

Az RTL Klub riportja:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top