Család

Utcai óriásplakátokon kért elnézést a barátnőjétől

Egy indiai üzletember több száz óriásplakátos és reklámtáblás bocsánatkéréssel akarta visszaszerezni a barátnőjét.

Azt nem tudni, hogy mit tett a 25 éves Nilesh Khedekar, amivel kiváltotta kedvese haragját, de úgy tűnik, nagyon súlyos a helyzet, hogy ennyi hirdetőtáblára volt szükség a kiengeszteléshez. Barátnője, Shivde a napokban tért vissza Mumbaiból Punéba, ahol a lakása környékén ez a látvány fogadta:

Párja igazán kreatív módon – pénzt sem kímélve – igyekezett visszahódítani a lányt. Kinyomtatott több száz óriásplakátot „Shivde, sajnálom!” felirattal, majd felbérelt több csapatnyi srácot, hogy ragasszák tele a környék utcáiban lévő hirdetőtáblákat, hogy mindenhol a bocsánatkérő mondat fogadja a hazaérkező szerelmét.

A romantikus gesztus azonban nem hatotta meg a rendőröket. Mivel Nilesh nem bérelte ki a hirdetőtáblákat, hanem csupán önhatalmúan ragasztotta tele a kinyomtatott plakátjaival (melynek költsége átszámítva mintegy 300 ezer forintra rúg), bevitték a rendőrségre. A hősszerelmes – aki a családja vállalkozását vezeti – hiába védekezett azzal, hogy így próbálta meg visszaszerezni kedvesét, eljárás indult elleni. Egyelőre nem tudni, mi lesz a büntetése, mivel hasonló esettel még nem volt dolga a punei hatóságnak.

Nilesh belátta, hogy rosszul sült el a terve. Azt nem tudni, hogy barátnője azóta megenyhült-e, a fiatalember plakátjairól készült fotók viszont bejárták a közösségi médiát, s mindenki imádja. 

(via)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top