Család

Megszólalt a nő, aki az interneten keres örökbe fogadható gyereket magának

Végső elkeseredésében fordult az internetezőkhöz.

A Ripost megszólaltatta azt a nőt, aki kétségbeesésében már az interneten keres örökbe fogadható gyereket magának.

A cikkből kiderül, hogy Kinga és férje nagyon régóta küzdenek már, hogy gyermekük lehessen. Túl vannak már több inszeminációs és lombikkezelésen is, ezek sikertelensége után döntöttek az örökbefogadás mellett. Két és fél év várakozás után azonban úgy döntöttek, hogy a nyilvánossághoz fordulnak.

Végső elkeseredésemben, segélykiáltásként tettem közzé a posztot, mert rengeteg újszülöttet hagynak ott a kórházban anélkül, hogy a szülők lemondanának a jogaikról, így viszont elveszik a lehetőséget tőlük, hogy örökbe adhatók legyenek. Pedig jobb lenne, ha szerető családban nőnének fel, nem intézetben. Nem hiszem, hogy hibát követnék el azzal, ha küzdök azért, hogy leendő gyermekünk boldog családban nőhessen fel, hiszek benne, hogy egyszer elérkezik a mi időnk is!

– nyilatkozta a lapnak.

Az átlagos várakozási idő egyébként Magyarországon 4-5 év, és csak azok a gyermekek adhatók örökbe, akikről a szüleik hivatalosan is lemondtak, vagy a bíróság megfosztotta őket szülői jogaiktól. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top