Család

Levágta kisöccsei haját a 9 éves – vicces fotók

A fodrásznak kellett helyrehozni a „trendi frizurákat”, ám a testvérek egyáltalán nem bánták, hogy nővérük ollóval „támadt rájuk”.

Új frizurát akart varázsolni az öccseinek a 9 éves Ava, úgyhogy kezelésbe vette egymás után a tesóit odahaza. Igazán bátran használta az ollót és a kreativitását, de az eredmény sok kívánnivalót hagyott maga után.

Bejött hozzám a 4 éves Colton, és elújságolta, hogy új frizurája van, mert a nővére levágta a haját. Amikor közelebbről is megnéztem, akkor láttam, hogy hátul nagyon fel van nyírva, szinte nincs is már ott haja, fejtetőn pedig nagy foltokban hiányzik a haja” – számolt be a gyerekek apja, a háromgyermekes floridai Chris Cate a The Parent Normal nevű, népszerű Facebook-oldalán. Majd ugyancsak meglepődve konstatálta, hogy másik fiának, a 7 éves Cameronnak sem különb az új frizurája.

Előtte:

 

Chris Cate (@parentnormal) által megosztott bejegyzés, Júl 1., 2018, időpont: 1:44 (PDT időzóna szerint)


Nem volt mit tenni, fodrászhoz vitte a srácokat, hogy helyrehozzák a gyerekek haját, különösen Cameronét, aki heteken belül elkezdi az iskolát, ám neki csak úgy tudták korrigálni, hogy extrém rövid, mondhatni „katonai” frizurát kapott.

Utána:

 

Chris Cate (@parentnormal) által megosztott bejegyzés, Aug 8., 2018, időpont: 6:59 (PDT időzóna szerint)


 A fiúkat – apjukkal ellentétben – egyáltalán nem sokkolta a bizarr kinézetük. Egyikük, Cameron rá is kérdezett, hogy kaphat-e máskor is ilyen „minimálsérót”. „Azt mondtam neki, talán jövő nyáron, mire azt válaszolta: de csak akkor, ha Ava vághatja ismét a hajamat. Azt hiszem, nem tanulta meg a leckét. Talán legközelebb órákig kellene még úgy hagynom, ahogy a nővére levágta a haját” – viccelődött Chris.  

(via)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top