nlc-logo

Engedélyezi, hogy az nlcafe.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

Család
Tanévkezdés: pontosan mennyibe is kerül? Utánajártunk

Tanévkezdés: pontosan mennyibe is kerül? Utánajártunk

Ingyenesen kapják az első kilenc évfolyamba járó gyerekek a tankönyveket, de az alábbi történetek szerint az iskolakezdés mégis sokba kerül. Akár 100 ezer forintnál is többe, és ezt a legtöbb családnak nem könnyű kifizetnie. Főleg nem duplán vagy triplán.
nlc
f Ajánlom

Két iskolás gyerek bizony sokba kerül, és minél nagyobbak, annál magasabbak a költségek. Az egyetemisták jegyzetei és könyvei a legdrágábbak, de a középiskolások költségei is igen magasak. A tankönyveken kívül tanszereket, füzeteket, táskát, tornacuccot, ünneplős öltözéket és még nagyon sok minden mást is kell vásárolni, amikor indul az iskolaév. A szülők jellemzően a középiskola megkezdésekor vesznek a gyereküknek külön számítógépet is, mert elengedhetetlen a tanulmányaihoz. És még nem esett szó az osztálypénzről, a kirándulásokról, a különórákról, az esetleges előkészítőről.

Azok a szülők, akik egyszer már átestek egy augusztus végi, szeptember eleji beiskolázáson, pontosan tudják, hogy ez bizony költség. Az eszközök beszerzése nemcsak időbe kerül, hanem sok pénzbe is, és a legtöbb családban erre nagyon nehéz előre spórolni, ezért gyakran kölcsönt vesznek fel, hogy a gyereküknek minden szükséges holmit meg tudjanak vásárolni.

Mit mond a szakértő?

„Mindenkivel előfordulhat, hogy olyan élethelyzetbe kerül, amelynek megoldásához pénzügyi támogatásra van szüksége. Legyen ez továbbképzéssel vagy iskolakezdéssel kapcsolatos helyzet, a szabadon felhasználható személyi kölcsönnel* a magunk vagy gyermekünk jövőjébe fektetett nagyobb összegű kiadások kisebb terhet jelenthetnek az egész család számára. Ráadásul ezt ma már néhány órán belül, akár az otthonunkból, egyszerűen online is igényelhetjük. A felmerülő kérdések megválaszolásában pedig bátran forduljunk szakértő ügyintézőkhöz, akik mindig naprakész információval szolgálnak, és segítségükkel megtalálhatjuk a számunkra legmegfelelőbb konstrukciót” – mondja dr. Rajmonné Veres Ibolya, az OTP Bank Fogyasztási Hitelek Főosztályának igazgatója.

*THM mértéke: 8,3–19,9% Az akció 2018. augusztus 13-tól visszavonásig, legkésőbb 2018. szeptember 30-ig érvényes.

Szilvi fia középiskolás lett, nagy volt az öröm, hogy sikerült bejutnia abba a suliba, ahová szeretett volna. A költségek viszont alaposan meglepték a szülőket.

„Új iskolában kezdi a tanévet Peti szeptemberben, két tannyelvű középiskolába vették fel. Az első év nyelvi előkészítő osztály, az idegen nyelveken kívül csak néhány más tantárgyat tanítanak nekik. A nyelvkönyveket külföldről rendelték, mert itthon nincsenek hasonló színvonalúak, ezekért eddig közel 60 ezer forintot fizettünk. Hozzájuk jönnek a többi tantárgyhoz kért könyvek, amit nekünk magunknak kell beszerezni, ez még hozzávetőlegesen 10 ezer forint lesz.

Új iskolatáskát, tolltartót mindenképpen vennünk kell, mert szétment, amit az előző két évben használt. Fogalmam sincs, mennyibe fog kerülni, az előzőeket 20 ezer és 5 ezer forintért vettük, ha jól emlékszem. A tolltartó tartalmazta az írószereket, radírt, vonalzót, hegyezőt is. A füzetek, a csomagolóanyag, vonalzók, körzők további költség, bár ez 2-3 ezer forintból általában ki szokott jönni. Minőségi írószereket veszek neki, mert az olcsóbbakkal sosem jártunk jobban. A Faber Castel ceruzákat, radírokat, színeseket szereti, mondanom sem kell, ez a forgalomban kapható legdrágább márka (12 db-os ceruzakészlet kb. 3 ezer forint), viszont tartós, általában kibírja az egész évet. Ünneplőnadrágot, -cipőt, -inget még a nyolcadikos ballagás előtt vettem neki, így azok szerencsére most nem kellenek. Hogy fognak-e még egyéb eszközöket kérni az iskolában, majd szeptemberben derül ki.

Szerveztek nekik gólyatábort, szinte mindenki megy, Peti is jelentkezett, a 42 ezer forintot szintén a beiratkozáskor kérték. Egyenpólót is készíttetnek a diákoknak, erre 10 ezer forintot kértek, az iskolai rendezvényeken használják majd elsősorban. A menzáról számlát küldenek, az is olyan havi 10 ezer forint körül lesz, amit a tanévkezdés előtt kell átutalni” – mondja Szilvia.

Virágéknál a nagyobbik gyerek hetedikbe megy, a kicsi pedig a harmadik osztályt kezdi. Mivel a tankönyveket ingyenesen kapják, ezért „csak” az összes többi költséget kell állnia az anyukának.

„A nyelvkönyveket minden évben meg kell venni, a többi tankönyvért nem fizetünk. Ezenkívül szinte mindent évről évre újra meg kell vásároljak, mert a gyerekek ebben az életkorban nőnek, mint a gombák. Nemcsak az ünneplőruháról van szó, az összes többit is kinövik egy év alatt, és ebbe a tornacucc is beletartozik. A füzetek, a csomagolópapír és az egyéb eszközök megvásárlása is 20 ezer forint, pedig közel sem a legdrágábbat veszem, és a gyerekeim nagyon vigyáznak a dolgaikra, tolltartóból is csak akkor veszek újat, ha tönkremegy. Gondolkodom azon, hogy mikor vegyek a lányomnak egy saját gépet, és miből, ugyanis legtöbbször a házi feladatához már kell. Ilyenkor egyelőre leül az én számítógépem elé, és úgy oldja meg. El sem tudom képzelni, hogyan írnak leckét azok a gyerekek, akinél otthon nincs sem wifi, sem számítógép.

A rajz- és technikacsomag is évről évre egyre többe kerül, és még nem beszéltünk azokról a dolgokról, amiket szintén a szülőknek kell kifizetniük, mert egész egyszerűen nincs az iskolának pénze rá. Ilyen az osztályfestés, a zsebkendő, a vécépapír, a fénymásolatokhoz szükséges lap, a szappan és még egy csomó minden, amit a tanárok kérnek. Az első szülőin beadjuk az osztálypénzeket, megbeszéljük az év közbeni lehetséges programokat, ilyenkor biztos kifizetek a két gyerekre 20 ezret. Már annyiszor elhatároztam, hogy kiszámolom, pontosan mennyibe is kerül a tanévkezdés, és fillérre felírok minden kiadást. Attól tartok, hogy egy egészen magas összeg jönne ki, pedig nem flancolunk, és igyekszem mindent ár-érték arányosan megvásárolni” – meséli az anyuka.

Mint az ebből is sejthető, talán nem véletlen, hogy a bankoknál a tanévkezdés előtti periódus az egyik legaktívabb időszak, ugyanis ilyenkor nagyon sokan fordulnak szakértő pénzügyi tanácsért és segítségért a hitelintézetekhez.

Szponzorált tartalom
Megosztás Facebookon