nlc-logo

Engedélyezi, hogy az nlcafe.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

Család
Papok százairól derült ki, hogy évtizedeken át molesztálták a gyerekeket

Papok százairól derült ki, hogy évtizedeken át molesztálták a gyerekeket

A püspökök és a bíborosok védve voltak, mert az egyházkerület eltussolta a visszaéléseket, és a rendőrség sem tett meg mindent. Tízévesnél fiatalabb áldozataik is voltak.
MTI
f Ajánlom

Több mint 300 katolikus pap követett el szexuális visszaéléseket az amerikai Pennsylvania államban az elmúlt 70 évben. Áldozataik száma meghaladja az ezret – állapítja meg jelentésében Josh Shapiro pennsylvaniai főállamügyész.

A 18 hónapon keresztül folytatott vizsgálat feltárta, hogy a legutóbbi visszaéléseket 2010-ban követték el, a legrégebbiek pedig hét évtizeddel ezelőttre nyúlnak vissza.

A dokumentum jó néhány papot meg is nevez, néhány nevet azonban kitakartak, mert az érintettek az alkotmányban garantált jogukra hivatkozva nem járultak hozzá a nyilvánosságra hozatalhoz. A főállamügyész közölte, azon dolgoznak, hogy valamennyi felelőst megnevezzék.

Az egyház vezetői és tisztségviselői rutinszerűen és céltudatosan játékosságnak, birkózásnak vagy nem megfelelő viselkedési formának írták le a történteket, holott egyik esetben sem erről volt szó. Gyermekeken elkövetett szexuális visszaélések voltak ezek, beleértve a nemi erőszakot is

– fogalmazott a Josh Shapiro.

Az egykori áldozatok arról számoltak be, hogy papjaik vagy kábítószerrel bódították el, vagy más módon manipulálták őket. Volt, aki elmondta, hogy amikor otthon elmesélte, mit műveltek vele, a szülei megverték, mert azt hitték, alaptalanul vádaskodik. Az áldozatok között akadtak olyanok is, akik a szexuális visszaélések idején tízévesnél is fiatalabbak voltak.

A jelentés erőteljes bírálattal illette Donald Wuerl kardinálist, Washington érsekét is – aki korábban a pennsylvaniai Pittsburgh egyházkerületének vezetője volt –, mert elleplezte a visszaéléseket. A főállamügyész kiemelte a rendőrök felelősségét is, akik nem egy esetben visszautasították a nyomozást, amikor kiderült, hogy papok a gyanúsítottak. A püspökök és a bíborosok lényegében védve voltak.

Megosztás Facebookon