Család

Lőttek a támogatásnak, több tízezret buknak az iskolás gyerekek szülei

Az iskolakezdési támogatás is áldozatául esett a cafeteria-rendszer átalakításának, jövőre nehezebb lesz a családoknak.

Sok magyar családnak segített éveken keresztül a cafeteriában adható iskolakezdési támogatás. Ám az idei az utolsó év, amikor még a munkáltatók kedvezményesen adhatják – írja a Pénzcentrum.

A jövő évi költségvetési törvénynek ugyanis ez a juttatás is áldozatul esett. A Szép-kártyán és a bölcsődei, illetve óvodai támogatáson kívül megszűnik az összes cafeteriaelem kedvező adózása.

Az iskolakezdési támogatást általános vagy középiskolában tanuló gyerekek után lehetett kérni, és akár mind a két szülő igénybe vehette. Felső összeghatára nem volt, a munkáltatónak az összeg 41 százalékát kellett az államkasszába befizetnie.

A kedvezményes adózás megszűnésével valószínűleg senki sem fogja ezt a juttatást választani, ami még megterhelőbbé teszi majd az iskolakezdést a családoknak.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top