nlc-logo

Engedélyezi, hogy az nlcafe.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

Család
„Nem mehetsz ki két bekezdés után pihenni” – Diszlexiás gyerekek személyes élményei az iskoláról

„Nem mehetsz ki két bekezdés után pihenni” – Diszlexiás gyerekek személyes élményei az iskoláról

Amikor általános iskolába jártam, volt egy osztálytársam, Peti. Mindannyian szerettük, ő viszont biztos, hogy utálta az iskolát, különösen azokat az órákat, amikor hangosan kellett felolvasni valamit. Peti még ötödik-hatodik osztályban is csak akadozva tudott olvasni. A tanáraink szerint figyelmetlen volt és lusta. Most már tudom, hogy egyik sem, csak diszlexiás.
Kerényi Kata
Kerényi Kata
f Ajánlom

Akinek sosem volt hasonló problémája, el sem tudja képzelni, milyen érzés lehet egy diszlexiásnak napi szinten megküzdeni olyan dolgokkal, amik számunkra teljesen természetesek. A probléma meg tudja keseríteni a hétköznapokat, mert messze túlmutat azon, hogy valaki döcögősebben olvas.

via GIPHY

Olvasásközpontú iskola

Patrik diszlexiás és diszgráfiás, a következő tanévben fog érettségizni. Kicsit idősebb az osztálytársainál, mert több időre volt szüksége, hogy eddig eljusson a tanulmányaiban. Pedig sok mindenben ügyesebb, mint a társai: jól beszél angolul, nagyon jó a memóriája, és hamar meglátja a logikát mindenben.

„Sokáig azt hitték, hogy teljesen hülye vagyok matekból – meséli kuncogva –, pedig csak az volt a baj, hogy a szöveges feladatokkal nem tudtam mit kezdeni.

Ez akkor derült ki, mikor a nővérem, aki két évvel fölöttem járt, már az egyenleteknél tartott, és azokat rögtön megértettem és simán meg is tudtam oldani. A saját házi feladatommal viszont nem tudtam mit kezdeni, mert túl sok volt benne a szöveg.

Abba senki nem gondolt bele, hogy attól még, hogy felmentést kapok magyarból az olvasás alól, mindenhol máshol is olvasni kell, anélkül nem megy sem a töri, sem a földrajz, sem a matek, még ha egyébként nem is lennék rossz ezekből a tárgyakból.”

Laca már néhány éve leérettségizett egy alternatív középiskolában, de a mai napig nincsenek jó emlékei az általános iskolás éveiről.

„Az olvasónaplók miatt rengeteg volt otthon a veszekedés – idézi fel. – Leültem a könyvvel, de sehova nem jutottam vele. Rövid szövegekkel nem volt gond, amikben nem kell keresni a lényeget vagy a rejtett tartalmat, de egy regény az más. Ez az otthon töltött hétvégéket is tönkretette, mert a családomnak helyettem, az én kézírásommal kellett olvasónaplót írnia, hogy átmenjek magyarból, és persze senki nem volt boldog, hogy a pihenés helyett ezzel kell foglalkoznia.

Az iskolában csak az érdekelte a tanárokat, hogy határidőre leadjam, amit kellett, azt nem ellenőrizték, hogy ki írta. Így mindig megúsztam valahogy.

Tovább nehezítette a dolgokat, hogy a diszlexia mellé nekem párosul egy beszédészlelési zavar is. Nem elég, hogy valamit olvasva nem értek, de ha elmondják, akkor sem. Gyerekkoromban filmet sem tudtam nézni, mert nem értettem, mi történik.

Az Oroszlánkirályon például mindenki sírt Szimba apjának halálán, csak én nem, mert nem értettem, hogy ki halt meg, és ki maradt életben. Több év eltelt, mire rájöttem, hogy valójában hogy is van az a történet. Így esélyem sem volt a kötelező olvasmányokkal.”

Az őt tanító tanárok nem értették, mi Laca valódi problémája, pedagógiai kudarcként élték meg, hogy nem tudnak neki semmit megtanítani, így ahelyett, hogy segítő szándékkal fordultak volna felé, inkább haragudtak rá.

diszlexia olvasás iskola

Ezt látja egy diszlexiás, ha ránéz egy nyomtatott szövegre. – Kép forrása: IFLSience

„Az írás is nehéz, görcsös, rástresszelek. Emiatt csúnyán írok, az első néhány mondat még rendben van, de aztán egyre nagyobbak lesznek a betűk. Később én magam sem tudom elolvasni. A tollbamondási feladatok szörnyűek voltak általános iskolában, lassabb voltam, mint a többiek, nem érettem a szöveget, amikor pedig próbáltam visszakérdezni, akkor rám szóltak, hogy maradjak már csöndben, és ne zavarjam a többieket. Nyomasztó, megalázó volt az egész.

Az iskola egyedül hagyott ezzel a problémával. Lehetett járni logopédushoz, ahol aranyos kis fejlesztő játékokat játszottunk, de ez konkrétan nem segített abban, hogy meg tudjak írni egy olvasónaplót. A gyógypedagógusok kitalálták, mi lesz nekem jó, de senki nem kérdezett meg, milyen segítségre van szükségem igazából.

Végül lett egy magántanárom, aki praktikus dolgokat tanított, például megmutatta, hogy a szövegértési feladatoknál érdemesebb először a kérdéseket elolvasni, és úgy nekiállni a szövegnek, mert úgy már nem olyan ijesztő. Szólásokat, közmondásokat elemeztünk együtt, ez sokat segített a beszédértési problémáimon. Ezekre az iskolában nem volt idő.”

Betűk helyett képek

Néha a legegyszerűbb dolgok a legjobbak. Laca például szívesen olvas, ha olyan könyvet talál, ami megkönnyíti számára a szöveg követését.

via GIPHY

„A gyerekeknek szóló ismeretterjesztő könyvek nagyon jók – mondja –, azokat végig is olvastam. Az tévhit, hogy egy diszlexiás nem tud olvasni, csak a megfelelő módon kell számára tálalni az információt. Lényegre törően, kérdésekre válaszokat adva, akár képekkel alátámasztva.”

A vizualitás fontosságát Patrik is megerősíti: „Sokkal könnyebben marad meg valami a fejemben, ha képhez tudom kötni.

Ezért is nagyon jó, hogy az iskolában, ahova járok, a tanárok megengedik, hogy lefotózzam a táblát az órán. Így később több időm van elmerülni benne, és amikor tanulok, azt is megjegyzem, hogy mi hol volt a képen, melyik szó alá volt rendelve egy másik. Így könnyebb utána felidézni a konkrét tartalmat.

Szerencsére a memóriám nagyon jó, hallás után könnyen jegyzek meg dolgokat. A fontosabb vizsgákra mindig úgy készülök, hogy felolvastatom a tételeket magamnak valakivel. Az fontos, hogy ne csak ledarálja, hanem értse is, amit olvas, mert én is úgy fogom tudni megérteni.”

Segítséggel semmi sem lehetetlen!

„Az érettségire nagyon nehéz így felkészülni – mondja Patrik. – Ha az írásbeli alól kapok is felmentést, és szóbeli felelettel pótolhatom, az összes segédanyag, amit a szóbeli vizsgán használni lehet, írásos. Történelemből biztos sokat segít másoknak a kétoldalas korabeli szöveg forrásként, de nekem ez csak még egy nehézség, amit le kell küzdeni. Eleve az érettségire jelentkezéshez is ki kell tölteni egy bonyolult űrlapot, segítséget kellett kérnem hozzá, hogy biztosan a jó helyre írjak mindent.”

Laca, aki már leérettségizett, szintén azt mondja, hogy segítség nélkül nem ment volna.

„Az érettségin nagyon sokat számított, hogy volt egy szakvélemény a kezemben, ami megengedte, hogy ne kelljen írásban vizsgáznom. Hosszabb felkészülési időt is kaptam, az is nagyon jó volt, ki is használtam, mert így nyugodtan végig tudtam gondolni a feladatot.

Nekem az is lassabban megy, hogy elolvassam és értelmezzem, mit is kell csinálni. Az is jó, hogy a középiskolában írhattam gépen az órákon, így nem fáradtam el a jegyzetelésben, és tényleg tudtam figyelni arra, miről van szó.

A gyakorlás is számít, ma már egy hosszabb szövegnek is bátran neki merek ugrani, ha az olvasás közben szünetet tartok, és hagyok magamnak időt, hogy megemésszem. Az iskolában erre nincs lehetőség, ha eléd tesznek egy kétoldalas dokumentumot, akkor nem mehetsz ki két bekezdés után pihenni. Pedig úgy lehet, hogy több sikerélménye lenne a diszlexiásoknak, ha lenne ilyesmire idő.”

Megosztás Facebookon