Család

Megfojtotta 9 éves feleségét egy afgán férfi

Két év házasság után megfojtotta 9 éves feleségét egy 35 éves afgán férfi. Afganisztánban minden harmadik lányt még 18 éves kora előtt férjhez adnak. Az UNICEF 12 év alatt felszámolná a gyermekházasságot az országban.

A törvényi tiltás ellenére még mindig gyakori a gyerekházasság Afganisztánban, ahol a lányok harmadát még 18 éves koruk előtt férjhez adják szüleik. A jelentés kitér a 9 éves Samia történetére, akit hétéves korában adtak el egy nála 29 évvel idősebb férfinak szülei, hogy rendezni tudják tartozásukat felé. A férfi 13 500 dollárt, közel 3,7 millió forintot fizetett a kislányért, akit két év házasság után megfojtott.

Afgán kislányok (képünk illusztráció) – Fotó: Eric Lafforgue/Art in All of Us/Corbis/Getty Images

Az afgán hatóságok most keresik a gyilkos férfit, miközben a kislány apját is letartóztatták, amiért házasságra kényszerítette kislányát.

Az UNICEF jelentése szerint kislányok százaival történik meg naponta ugyanez, s bár az adatok szerint öt év óta 10 százalékkal csökkent a hasonló bűncselekmények száma, valahogy nem lehet örülni az eredménynek.

Az afgán törvények szerint a fiúk 18 évesen házasodhatnak legálisan, míg a lányok már 16 évesen frigyre léphetnek, ám a tapasztalat szerint nagyon sok kislányt 12 éves kora előtt már férjhez adnak szüleik.

A Gurardiannak nyilatkozó afgán munkaügyi miniszter, Faizullah Zaki szerint a gyermekházasságra kényszerített lányokat megfosztják az egészséges gyerekkortól. Az UNICEF célja, hogy 2030-ra felszámolja a gyermekházasság gyakorlatát.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top