Család

58 évesen szülte meg első gyerekét

Az 58 éves Carolyne nem adta fel az álmát, hogy gyereket szüljön.

Carolyne Ness 30 évesen ment férjhez. Hamarosan kiderült, a brit nő meddő – erre a házassága is ráment. „40 évesen ott álltam gyerek nélkül, szinglin. Hát nem így terveztem” – meséli. Az álmát, hogy anya legyen, nem adta fel.

Carolyne újra párkeresésbe fogott, de nem járt sikerrel. 40 évesen Ausztráliába költözött, hogy új életet kezdjen. Itt eljátszott az örökbefogadás gondolatával, ám annyira szerette volna ő maga végigcsinálni a terhességet, hogy elvetette az ötletet. Nem maradt más hátra, mint a lombikbébiprogram: csakhogy ezt Carolyne életkorában nem engedélyezték a törvények.

Nagy-Britanniában és Ausztráliában a nők 40 éves koruk előtt 3-szor próbálkozhatnak a lombikprogrammal. 40 és 42 éves kor között egy esélyük van, utána pedig nulla. Carolyne utánajárt, és kiderült, a világon mindössze Cipruson és Indiában lehetséges 50 felett lombikprogramban részt venni –így hát Indiába utazott.

A sok kritika ellenére végül 58 évesen életet adott első gyermekének, a kisfiú neve Javed. „Semmi értelme azon aggódni, hány éves lesz Javed, mikor meghalok. Élvezni kell minden közös pillanatot, amit az élet adott” – vallja.

metro

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top