Család

12 lány után született fiuk

A szülők csak akkor álltak le a családbővítéssel, amikor megszületett a fiuk.

Nagy port vert fel a kínai médiában annak a Sankszi tartományban élő családnak a története, ahol 11 lány született, és a szülők csak akkor akkor hagytak fel a gyereknemzéssel, amikor végre fiuk is lett. Az eset kapcsán ismét fellángoltak a viták az ország hagyományos fiúgyermek-preferenciájáról.

Az ominózus családban nemrég nősült meg a fiúgyermek, 11 nővére pedig nemcsak a szervezésbe, hanem a költségek fedezésébe is besegített. A keresetükből állták a menyasszonypénzt és az ifjú pár új házát, mivel a szüleik túl betegek és szegények voltak, hogy rendezzék ezeket anyagilag. Páratlan a nővérek nagylelkűsége, akárcsak az, hogy hogyan tudott a család 12 gyermeket felnevelni az egygyermekes családmodellű Kínában.

Mint a sztoriból kiderül, a szülők sosem terveztek ennyi gyereket, de kétségbeesetten szerettek volna egy fiút, és addig nem hagyták abba a próbálkozást, amíg össze nem jött. Az anyuka 20 évesen szülte első lányát, és a következő 27 évben folyamatosan vállaltak újabb és újabb gyereket, annak reményében, hogy fiú jön világra.

Történetük heves vitákat váltott ki a neten, ezért a legidősebb lány, Gao Ju úgy döntött, tisztáz néhány dolgot a médiában. „A szüleim generációja hagyományos gondolkodású volt: csak egy fiút akartak” – nyilatkozta a 49 éves nővér, hozzátéve: teljesen megérti a szüleit, és tiszteli őket, hogy igyekeztek valamennyi gyerekükkel egyenlően bánni. Ami a kínai „egy gyermek politika” irányelvet illeti, Gao Ju azt mondta, hogy a szülei komoly bírságot fizettek azért, hogy ennyiszer próbálkozhassanak fiúgyermekért. Elárulta, a 11 lány közül ő volt az egyetlen, aki középiskolába járhatott, a húgai közül ketten egyáltalán nem részesültek oktatásban a család rossz anyagi helyzete miatt. Ez nyilvánvalóan sok kérdést vet fel arra vonatkozóan, hogy a szülők mégis hogy tudták fizetni a bírságokat, miközben két lányukat nem küldték iskolába. Gao Ju hangsúlyozta, ő és húgai nem kényszerből szálltak be öccsük esküvői kiadásaiba, csupán szeretetből.

A fiatal vőlegény elismerte, hogy mindig is védelmezte őt a 11 nővére. Elmondása szerint a lányok ritkán vásároltak maguknak új ruhát, inkább rá költöttek, amikor pedig vízért kellett mennie, nővérei mindig átvállalták tőle ezt a feladatot. Sőt míg a testvérei 7-8 éves korukban már munkába álltak, addig neki nem kellett még ennyi idősen dolgozni.

E nem mindennapi nagycsalád története vegyes reakciókat váltott ki a közösségi médiában. Egyesek szerint ez egyértelmű bizonyítéka a Kínában uralkodó férfipreferenciának és annak, hogy a férfiak még mindig kiváltságos helyzetet élveznek, míg mások inkább dicsérték a szülőket a kitartásukért, a 11 nővért pedig az öccsük iránti elkötelezettségükért és szeretetükért.

(via)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top