Család

Meghalt a csecsemő, mert 8 órára bent hagyták a forró kocsiban

Anyja elfelejtette, hogy nem tette ki a gyereket a bölcsődében, aki meghalt a forró autóban eltöltött órák következtében.

Az egyéves gyerek több mint nyolc órát töltött a 34 fokos kocsiban. A kicsi a huszonnegyedik volt idén az Egyesült Államokban, aki így halt meg. Testét egy floridai, Pembroke Pines-i parkolóban fedezték fel, és megpróbálták újraéleszteni, de sajnos addigra már késő volt.

A floridai Gyermek- és Családügyi Minisztérium beszámolója szerint: „Az osztály jelentést kapott az egyéves kisfiú haláláról, akit anyja véletlenül az autóban hagyott egész nap, amíg dolgozott. Az incidens idején a család a barátaiknál lakott, miközben a házukat újjáépítették, és a sok stressz alatt álló anya más úton ment aznap munkába. Miután befejezte a munkát, elindult gyereke bölcsődéjéhez, ahol, azt hitte, reggel letette őt. Miután ott azt mondták, be sem érkezett a kicsi, kezdte felfogni, mi történt.”

Pembroke Pines város nyilatkozatot adott ki:

„A gyermekek autóban hagyása egész évben veszélyes, de különösen a nyári hónapokban halálos lehet, hiszen a hőmérséklet akár 100 fok fölé is emelkedhet perceken belül. Leparkolás után mindig ellenőrizze a járművet, nem hagyta-e bent gyermekét, rokonát vagy állatát.”

A kisfiú halálával kapcsolatban még nem emeltek vádat.

Metro

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top