„Gyakran gondolok arra, hogy talán jó volt az úgy, ahogy volt” – Megérte elválni, vagy rossz döntés volt?

Ezerszer megmondták már, hogy a nem döntés is döntés, vagyis egy kapcsolatban maradás csak azért, mert nincs erőnk kilépni belőle, mégiscsak elhatározásnak minősül. A válásban ehhez képest annyi jó van, hogy legalább valami proaktivitást érezhetünk, ha megtesszük: valamit teszünk, előre vagy hátra lépünk, de valamerre lépünk, és nem csak ülünk a gödörben, ahonnan nem tudtunk kimászni. Választunk, döntünk, saját kezünkbe vesszük a sorsunkat, csak persze ki tudja, mi lesz a vége. Az életnek egy kimondottan idegesítő mellékszála az, hogy soha nem tudjuk kipróbálni, mi lett volna, ha… ha vele maradunk, ha hamarabb befejezzük, ha akkor elutazunk, nemet mondunk, bevállaljuk.

Soha nem fog kiderülni, hogy a másik út jobb lett volna, vagy sem.

Szakértők szerint váláskor minden nő megéli a következő négy érzést, amelyek közül persze van negatív és pozitív is.

1. Pénzügyi félelmek

A válás nem sétagalopp, de néha ez az egyetlen lehetőség

Teljesen felborul nemcsak az érzelmi és mindennapi életük, hanem a gazdasági része is a mindennapjaiknak. Vége a közös kasszának, ha az addig működött, és ha a gyerekek az anyánál maradnak akár állandóan, akár heti váltásban; mindenképpen számot kell vetni azzal, hogy innentől alapvetően egyedül kell eltartani őket, vagy legalábbis nagyon ritkán lehet az apára támaszkodni (kevés férfi fizet annyi gyerektartást, hogy a nőnek semmi gondja ne legyen a továbbiakban), főleg nem a pénzügyi rutinra. El kell kezdeni számolgatni, ez pedig egyáltalán nem egyszerű, könnyen szorongóvá teszi a nőket – legalább egy időre.

2. Belső szorongások

Még akkor is, ha a nő kezdeményezte a válást, könnyen érezheti magát magányosnak és boldogtalannak. Egy 2006-os felmérés szerint, amelyet azzal kapcsolatban végeztek, hogy a válás milyen rövid és hosszú távú következményekkel jár egy középkorú nő életében, az elvált nők a válást követő években sokkal nagyobb stressznek voltak kitéve, mint a házasok. A rossz házasságból eredő szorongást más félelmek váltották fel. Ez tehát teljesen normális érzés, ám ha elviselhetetlenné válik, érdemes szakemberhez fordulni. Ugyanakkor azt sem jelenti, hogy emiatt megérné benne maradni egy nem működő házasságban, hiszen az, végső soron, sosem vezethet boldogsághoz.

Jelenet a Láthatás c. filmből (Fotó: profimedia)

3. Szabadság

Egy pozitívum, amit a váláson átesettek megtapasztalnak. Igazán felszabadító megélni a függetlenséget, azt, hogy nem kell kellemetlen és zavaró szabályokhoz alkalmazkodni, esetleg egy másik emberre állandóan azért figyelni, hogy egy fél mondattal vagy szóval ne bántsuk meg. A bármit-tehetek és én-rendelkezem-az-időm-felett érzése nagy reveláció lehet, amit minden nő megérdemel.

4. Irányítás

Az amerikai Utah Orientation Center pszichológusai azt állítják, hogy válás után kulcsfontosságú egy nő életében, hogy kezébe vegye az irányítást. Megfigyelések szerint a szakítás utáni egy-két év különös jelentőségű a személyiségfejlődésben, és minden döntés, amit akkor hoz az elvált fél, akár a pénzügyeit, munkáját, személyes előrejutását, párkapcsolatát érinti, különösen fontos lépcsőfoka a fejlődésének.

Vagyis ha a fenti szorongások közül bármelyik is elért minket, nem szükségszerűen jelenti azt, hogy hiábavaló döntést hoztunk, vagy esetleg nem is kellett volna elválni.

Ennek ellenére természetesen akadnak olyanok, akik utólag sajnálják, hogy a szétköltözést kezdeményezték. Ilyen például Henriett is, aki 32 évesen elvált, majd 39 évesen újra hozzáment ugyanahhoz a férfihoz.

„Pali szörnyen idegesített akkoriban, és állandóan csak féltékenykedett, nagyon elegem lett belőle. Tíz éve voltunk együtt, és még meg is tetszett egy másik férfi, Karesz, és úgy gondoltam, hogy már eleget próbáltam ezt a házasságot, unom is az egészet, váljunk el. Tegyük hozzá, hogy Pali nem ellenkezett, hanem simán belement.

Gyerek nem volt, de még fiatalnak éreztem magam, és bár nehéz volt Palitól elválni, Karesz annyi szenvedélyt ígért. Hát ja. Még három hónapig. Addig bírta a szenvedély, de addigra már beadtuk a papírokat, és én túl büszke voltam ahhoz, hogy azt mondjam, nem biztos, hogy úgy értettem.

Elváltunk, elkezdtem pasizni, egy ideig működött, de aztán egyre rosszabb szájízzel csináltam. 36 körül már igazán komolyan szerettem volna a páromat megtalálni, közben Palival néha találkoztunk, és elég jóban voltunk. 38 lettem, amikor újra összejöttünk. Rájöttem, hogy egy marha voltam, hogy otthagytam, hogy nekem ő a lelki társam, és szeretem. Ő is rájött. Újra összeházasodtunk, most már szeretnénk gyereket, de nem akar összejönni. Hogy én milyen hülyén viselkedtem.”

Barbi története teljesen más: frissen szakított a férjével, és tele van szomorúsággal és megbánással, de egyelőre legkevésbé sem lát el a holnapig. Nem tudhatja, milyen érzések is várnak rá még.

„Szörnyen árvának érzem magam, borzasztóan magányosnak és kétségbeesettnek, pedig én tettem ki Petit. Három hónapja költözött el, azóta egyedül vagyunk Blankával, a kislányunkkal, Peti pedig kéthetente jön, és az egész borzalmas.

Gyakran gondolok arra, hogy talán jó volt az úgy, ahogy volt.

Tulajdonképpen csak untam az egészet, boldogtalan voltam, de nem annyira, talán mindent rosszul láttam, persze, nem vágytunk a férjemmel egymásra, de miért is baj ez? Végül is ez nem kötelező, el lehet éldegélni nyugalomban is. Most pedig itt állok a nagy semmiben. Talán tényleg hülye voltam.”

Barbinak persze megsúghatjuk, hogy – bár azt nyilván nem tudjuk, jó vagy rossz döntést hozott-e – ez az a szakasz, amin mindenkinek át kell esnie, ezt az érzést nem lehet megúszni még akkor sem, amikor az ember totálisan biztosra ment a válókereset beadásánál.

Jelenet a Láthatás c. filmből (Fotó: profimedia)

Válaszold meg magadnak ezeket a kérdéseket!

A divorced moms blogja egyébként a válás utáni megbánás esetére összeállított egy kiváló kérdéslistát, amit megválaszolva mindenki eldöntheti, kell-e aggódnia azon, hogy jól választott-e, amikor befejezettnek nyilvánította a kapcsolatát. Nem kell mást tenni, mint elgondolkodni a felvetéseken.

• Több béke van az életedben az exed nélkül?
• Mit vártál a válástól, és az életed mennyire közelít most ehhez a várakozáshoz?
• Úgy érzed, hogy egy jobb változata vagy önmagadnak a házasságon belülihez képest?
• Több a belső biztonság most az életedben?
• Ha vannak olyan dolgok, amelyek hiányoznak a házasságodból (pénzügyi stabilitás, szex, napi rutin), tudod ezeket más pozitívumokkal helyettesíteni?
• Reménytelibben nézel a jövőbe?
• Ha nosztalgiázol a régi szép időkkel kapcsolatban, komolyan gondold végig, hogy a jó tényleg  erősebb volt-e a rossznál.
• Akarnád a barátnődet, a testvéredet egy olyan kapcsolatban látni, amilyenben te voltál?
• Ha most van valami, ami hiányzik abból, ahogy az életedet korábban elképzelted, mi az, és hogyan tudnád úgy alakítani, hogy el is érd?
• Ha téged hagytak el, akkor gondold végig, mi lehetne az, aminek segítségével ezt a szörnyű időszakot valami elképesztően jó dologba fordítsd át, legyen az munka, alkotás, bármi. Elmondhatod legalább magadról, hogy erősebb és bölcsebb lettél az utóbbi hónapokban, ugye?
• Teljesen őszintén úgy gondolod, hogy szereted, és vissza akarod kapni az exedet? Vagy csak nem utálod, és nincs jobb ötleted?
• Tényleg úgy gondolod, hogy – mindenek ellenére – működőképessé tudtad volna még tenni a házasságodat?
• Ha az egészet nézed, úgy látod, hogy érdemes lenne még visszamenni? Volna bármi esély a boldogságra?

Mindezeket érdemes végiggondolni, illetve azt is, hogy a pszichológusok szerint a válás utáni 1-2 év a gyász időszaka, amit nem lehet megúszni, hiába kezd másba, újba az ember. Ilyenkor, főleg az első hónapokban bármilyen érzés elképzelhető, de még egyáltalán nem a végleges állapotot mutatja. Szomorkodni elkerülhetetlen, de a végén mégiscsak jobb lesz a legtöbb esetben.