Család

Sosem végeztek még ilyen műtétet Magyarországon

Sikeres volt az első magyarországi rekeszizom-pacemaker-beültetés, a beavatkozás Európában is egyedülállónak számít. A műtéttel egy ötéves kisfiú életét tették lényegesen könnyebbé.

Sajtótájékoztatón adott hírt Semmelweis Egyetem az első magyarországi rekeszizom-pacemaker-beültetésről, amit az egyetem I. sz. Gyermekgyógyászati Klinikáján hajtottak végre egy ötéves kisfiún még májusban.

A kis páciens a műtétig folyamatos éjszakai gépi lélegeztetésre szorult, de az operáció óta már magától veszi a levegőt éjszakánként is. Szabó Attila, a klinika igazgatója elmondta, a pacemakert kulcslyuksebészeti módszerrel ültették be a gyerekbe, akinek egy ritka, a központi idegrendszer légzőközpontját érintő betegsége van. Ennek lényege, hogy a légzőközpont alvás közben nem működteti a rekeszizmot, ennek következtében minden alváskor gépi lélegeztetésre volt szükség.

Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora az Európában is egyedülálló beavatkozás kapcsán arról beszélt, az egyetem mindig is törekedett az innovációs megoldások bevezetésére és alkalmazására. Mint mondta, reményei szerint ez az eszköz sok kisgyermeken fog segíteni.

Lódi Csaba, az intenzív terápiás osztály vezetője beszámolt arról, hogy a következő ilyen beavatkozások szeptemberben és októberben várhatók a klinikán. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top