Család

Bekapta a gép a sorsjegyüket, 6 milliót nyertek

22 ezer dollárt nyertek.

A kansasi Tonganoxie-ban élő Michael és Virgina Owens egy sorsjeggyel újabb, ingyenes szelvényt nyert, amelyet rögtön ki is akartak kérni – mindennap játszanak, hátha szerencséjük lesz. Az új sorsjegyet azonban nagyon nehezen akarta kiadni a gép, és egy kicsit meg is nyomorította. Az eladó viccesen megjegyezte, hogy az ilyen sorsjegyek általában szerencsések szoktak lenni.

Az eladónak tényleg igaza volt: másnap, mikor Virginia bevásárlás közben ellenőrizte a szelvényt, kiderült, hogy 22 ezer dollárt (6,2 millió forintot) nyertek. Virginia annyira megörült, hogy azonnal hazament, végül a bevásárlást nem is intézte el.

Fotó: UPI

Bár a pár még nem tudja, hogy mihez kezdenek a pénzzel, az azért biztos, hogy ki tudnak majd találni valamit. Két gyermekük és öt unokájuk van, illetve a házassági évfordulójuk is közeleg, amikor szeretnének utazni is egy kicsit.

(via UPI)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top