Család

Kiakadt az anya, miután megalázták fogyatékkal élő kislányát osztálytársai

Hatszor vágtak bele a fogyatékkal élő kislány hajába osztálytársai, édesanyja teljesen kikészült a tettüktől.

Samantha Fleming a Derbyshire Live-nak mesélte el kislánya, Melissa Booth megrázó történetét. Mivel  a gyerek mikrokefáliával, vagyis kisfejűséggel született, ezért haja lassan nő vissza egészségügyi problémái miatt.

„Melissa 2017-ben kezdett ebbe az iskolába járni, azóta hat alkalommal, minden hónapban belevágtak a hajába. Amikor először történt, az iskola beszélt a gyerekekkel arról, milyen veszélyesek az ollók, majd amikor újra megismétlődött az eset februárban, a vezető tanárhoz fordultam, aki megígérte, hogy szemmel tartja a gyerekeket. Azóta mégis többször megtörtént újra az egész, és nagyon nem örülök neki. Megkérdeztem az iskolát, hogy el tudják-e távolítani az ollót, de a válaszuk az volt, hogy a gyerekeknek szükségük van rájuk az oktatásukhoz.”

Az iskola azt állította, hogy „rendkívül komolyan” veszi az állítólagos zaklatásról szóló jelentéseket, és mindig kivizsgálják az ezzel kapcsolatos ügyeket. A Cherry Tree Hill Általános Iskola szóvivője ezt mondta:

„A megfélemlítés pusztító hatással lehet a gyermekekre és a családokra. Beszéltünk az édesanyával a felhozott állításokkal kapcsolatban, de nem árulhatunk el részleteket az egyes gyermekekről és körülményekről. Ez egy belső ügy, amelyet továbbra is vizsgálni fogunk. Célunk nemcsak a magas színvonalú oktatás biztosítása, hanem a napi gondozásra szoruló gyermekek biztonságának biztosítása is, és ez továbbra is elsődleges prioritásunk lesz.”

Mirror

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top