Család

Ez a rossz szokás felelős sok szakításért

Mind csináljuk, és nagyon nehéz leszokni róla. Most ráadásul az is kiderült, hogy sok esetben egy rossz szokás áll a szakítások hátterében, csak épp nem vesszük észre. Ez a rossz szokás pedig a halogatás.

Christopher D. Brown párkapcsolati tanácsadó szerint a halogatás nem tartozik a személyiségünkhöz, nem ilyen embernek születünk, hanem szerencsére tényleg csak rossz szokásról van szó, amiről tudatosan akár le is szokhatnánk. 

A halogatás a szándék és a tett közötti rés, amivel simán elmeszelhetjük a saját párkapcsolatunkat.

Nem időmenedzsment kérdése, hanem inkább arról szól, hogy hajlandóak vagyunk-e azt a teendőt választani, amit muszáj, ahelyett, ami örömet szerez. Azért halogatunk, mert a cselekvés mindig magában rejti a fájdalom és a kényelmetlenség lehetőségét is, így inkább elkerüljük azokat a feladatokat, amikről úgy érezzük, akár kudarccal is végződhetnek. A legfontosabb, hogy a komfortzónánkon belül maradjunk, márpedig ez nincs jó hatással semmilyen emberi kapcsolatunkra, a párkapcsolatokra meg pláne káros.

Egy egészséges kapcsolat ugyanis csapatmunkára épül. Ha a csapat két tagja közül valamelyik folyton halogat, nem dolgozik a közös célokért, akkor az egész csapat veszít. Ha nem tesszük bele a magunk 50 százalékát, akkor máris szabotáltuk a kapcsolatot, mert ez lassan elégeti és felemészti a szerelmet.

halogatás párkapcsolat szakítás

Képünk illusztráció – Forrás: Unsplash

A halogatás egy párkapcsolatban

1. Stresszessé tesz

A szerelemben mindenki szeretné boldoggá tenni a párját, ám ha halogatós vagy, akkor folyton elúszol, és úgy tűnik, mintha állandóan elfoglalt lennél. Ennek eredménye lehet az, hogy a párod úgy érzi, nem elég fontos, nem törődsz vele, vagy hogy tudomást sem veszel róla. Az elutasítottság érzése veszélyes, rombolja az önértékelést és a motivációt. Előbb-utóbb szakítás lesz a vége.

2. Bizalomvesztéshez vezet

A halogatás számlájára írható az is, ha nem tartod be az ígéreteidet, márpedig ez kulcsfontosságú része a kapcsolatnak, ha meg akarod őrizni a párod bizalmát. Amikor megígérsz valamit, joggal várja el a másik, hogy meg is valósítsd, ám ha halogatod, akkor sosem leszel vele kész. Ebből pedig azt a következtetést vonja le a párod, hogy nem vagy megbízható. Úgy érezheti, hogy nem lehet rád számítani, ezért inkább igyekszik egymagában helytállni és elvégezni mindent, amitől aztán egy idő után végtelenül magányosnak érzi magát.

3. Csökkenti az önbizalmat

A halogatással a saját önbizalmadat is rombolod, aminek akár depresszió is lehet a vége. Hatással van arra, hogyan viselkedsz másokkal, főleg a hozzád közel állókkal. Kételkedni kezdesz a saját kompetenciádban, amitől egyre távolabb kerülsz a párodtól.

A párkapcsolatban szükség van a jelenlétedre. Ehhez pedig kell a figyelmed, és hogy betartsd az íratlan egyezségeket köztetek. Egy egészséges párkapcsolatban szükség van arra, hogy az idődet és energiádat is beletedd, mert csak így tarthat ki hosszú évekig.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top