Család

Egy magyar gyereket is elválasztottak a szüleitől az amerikai határon

Egy hónapja nem láthatta a szüleit. A hírek szerint a kétéves kisfiú nagyon nehezen viseli a magányt, alig eszik.

A hírek szerint magyar érintettje is van az Egyesült Államok nemrég bevezetett intézkedésének, amelynek értelmében minden egyes, az Egyesült Államokba illegálisan belépő embert letartóztatnak, vádat emelnek ellene, a gyermekeit pedig elveszik tőle. A Times Union cikke szerint – amelyet a hvg.hu szemlézett – egy magyar házaspár illegálisan próbált meg Kanadából az Egyesült Államokba jutni kétéves kisfiukkal, a határőrök azonban elfogták őket, a gyereket pedig elválasztották a szülőktől.

Az eset még május 24-én történt, vagyis a kétéves Levente már több mint egy hónapja nem láthatta a szüleit: míg ő egy bronxi befogadóhelyen „ünnepelhette” második születésnapját, a szülők a szintén New York államban lévő Buffalóban maradtak őrizetben.

A gyerek a hírek szerint nagyon nehezen viseli a helyzetet, ő ugyanis nem beszél angolul, így egyáltalán nem tud kommunikálni a többi gyerekkel. A szülők egyik ismerőse, John Young szerint Levente nővére, illetve magyar szervek is megpróbáltak segíteni a magyar családon, ám egyelőre nagyon lassan halad az ügyintézés. 

Regina és László, azaz a szülők többször is mondták már, hogy őket nyugodtan felejtsem el, csak a fiukat juttassam ki valahogy

– mondta Young, aki azt is elmondta, hogy Levente már a befogadóállomás működtetői szerint is lelki sérülést szenvedett, ráadásul alig eszik.

A helyzetet az is bonyolítja, hogy a kisfiú édesanyjának már korábban is volt egy rendőrségi ügye: néhány évvel ezelőtt ugyanis megvádolták, hogy névházasságot kötött egy amerikai férfival, hogy így jusson letelepedési engedélyhez. A szülőket valószínűleg ki fogják utasítani az országból.

Az elmúlt héten világszerte óriási felháborodást keltett az USA új gyakorlata, amely szerint az illegális határátlépők gyerekeit elválasztják a szülőktől. A botrány akkorára duzzadt, hogy az amerikai kormány bejelentette: átmenetileg nem indítanak eljárást a gyerekkel érkező illegális határátlépők ellen.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top