nlc-logo

Engedélyezi, hogy az nlcafe.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

Család
Gyanúsítottként hallgatták ki Czeizel Endre volt barátnőjét

Gyanúsítottként hallgatták ki Czeizel Endre volt barátnőjét

Újra elővette az ügyészség a Czeizel Endre fagyasztott spermája és annak tiltott felhasználásának ügyét és gyanúsítottként hallgatta ki a néhai genetikus professzor szeretőjét. A nő panasszal élt a gyanúsítás ellen.
NLCafé
f Ajánlom

Gyanúsítottként hallgatta ki az ügyészség Czeizel Endre szeretőjét, két gyermekének édesanyját, akit emberi test tiltott felhasználásával gyanúsítanak. A nőt 2016-ban már egyszer felmentették az ügyben, amiben akkor is azzal vádolták, hogy engedély nélkül használta fel Czeizel fagyasztott spermáját egy mesterséges megtermékenyítés alatt. Az ügy mellékszála volt, hogy a megtermékenyítési eljárás a nő szomszédjának adataival folyt.

A nyomozás lezárása után a Fővárosi Főügyészség tavaly év elején felülvizsgálta a határozatot, és újabb nyomozást rendelt el az ügyben. A 24.hu úgy értesült a készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozóiroda emberi test tiltott felhasználásával gyanúsította meg Czeizel Endre két legkisebb gyermekének édesanyját.

Dr. Czeizel Endre MTI Fotó: Mohai Balázs

„Az emberi test tiltott felhasználásának bűntette miatt a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda által teljesített nyomozásban egy személy gyanúsítotti kihallgatására került sor. Személyére vonatkozóan nem áll módunkban tájékoztatást adni. A gyanúsított által bejelentett panasz elbírálása a Fővárosi Főügyészségen folyamatban van. Bővebb tájékoztatást a folyamatban lévő ügyről nem áll módunkban adni” – mondta a 24.hu-nak Bagoly Bettina, a Fővárosi Főügyészség szóvivője.

Korábban beszámoltunk arról, hogy Czeizel Endre szeretője, Dóra a professzoról kapott sperma felhasználásával vett részt mesterséges megtermékenyítésen, de a kórházi papírokon nem Czei­zel, hanem Dóra szomszédjának neve szerepelt. Ráadásul az asszony, megállapodásukat megszegve, nem a professzor halála után, hanem még életében használta fel a tőle kapott spermát. A perpatvar azután kezdődött, hogy a szerető a hagyatéki tárgyaláson két gyermeke jogán nyújtott be igényt a Czeizel-örökség egy részére.

Megosztás Facebookon