Család

Elismerés öt bátor nőnek, akik nem féltek az újrakezdéstől

A Richter Főnix Közösség öt olyan nőt mutatott be, akik a nehézségek ellenére bátran előre tudtak lépni, és ezzel motivációt nyújtottak másoknak.

A Richter Főnix Közösség idén öt olyan bátor nőt mutatott be, akiknek igen komoly kihívásokat kellett megélniük, mégis tudtak és mertek az előrelépés és életük újrakezdése mellett dönteni. Történetüket a nyilvánosság előtt is vállalták, motivációt nyújtva ezzel másoknak is. Bátorságukat és példamutatásukat a Főnix est keretében ismerték el.

A május 29-i rendezvényen az öt hölgy mellett részt vett Tari Annamária pszichológus, dr. Csermely Gyula szülész-nőgyógyász és a Máté Péter-díjas előadó, Molnár Ferenc Caramel is. Az ismert közéleti személyekkel Jakupcsek Gabriella beszélgetett többek között olyan kérdésekről, mint karrierválság és újrakezdés, függőség és küzdeni akarás, anyaság és felelős döntés, valamint kitaszítottság és siker.

Nehézség, mélypont szinte mindannyiunk életében van. A legfőbb kérdés, hogy ebben a helyzetben hogyan cselekszünk. Az újrakezdéshez, változtatáshoz kíván segítséget nyújtani a Richter a Nőkért program legújabb kezdeményezése, a Főnix Közösség.

A Főnix Közösséget olyan bátor nőknek hoztuk létre, akik képesek a mélypont után felállni és újrakezdeni az életüket, mint egy főnixmadár, aki képes a hamvaiból feltámadni, megújulni

– fogalmazott Beke Zsuzsa, a Richter Gedeon Nyrt. PR- és kormányzati kapcsolatok vezetője a Főnix esten.

A rendezvényen részt vett Szekeres Pál, olimpiai bronzérmes, paralimpiai bajnok vívó, a Richter Főnix Közösség védnöke is.

Mindenkinek van az életében kihívás, nehézség. Nagy kérdés, hogy ebben a helyzetben ki hogyan tud előrelépni. Valakinek megy magától, és valakinek segítségre van szüksége. Hiszem, hogy a Richter Főnix Közösség idén bemutatott öt szereplője a történetével másoknak is segíteni tudott

– mondta Szekeres Pál.

A Richter Főnix Közösség idén bemutatott szereplői a legnagyobb kihívásokkal – mint például karrierválság, függőség, anyaság és felelős döntés — kerültek szembe. Történeteik visszanézhetők a Richter a Nőkért Facebook-oldalon, valamint a Richteranokert.hu/fonix honlapon is.

Öt bátor nő: Fehér Andrea, Szabó Csilla, Balogh Csilla, Lévai Ildikó, Kozmér Alexandra

A Richter Főnix Közösség keresi azokat a személyeket, akik az idén bemutatott hölgyekhez hasonlóan komoly mélypontot éltek át, ebből felállva újrakezdték életüket. A történetüket nyilvánosság előtt is bátran vállaló személyek még június 15-ig jelentkezhetnek a Richteranokert.hu/fonix honlapon.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top