Család

Bátor fotón mutatta meg a császsársebét, hogy bebizonyítsa, a császár nem a „könnyebbik út”

A kétgyerekes amerikai nő azért osztotta meg a nagyon őszinte képet, mert szeretné bebizonyítani, hogy egy nő sem kevesebb azért, mert császárral szült.

A 23 éves Gillian Andes a közelmúltban nem akármilyen, bátor fotót osztott meg magáról: a képen ugyanis, melyen két kisgyerekével pózol, jól látszik az a 10 centis heg is, amelynek segítségével világra hozta őket. Az anyuka azért döntött úgy, hogy egy egész világnak megmutatja császársebét, mert egyszer és mindenkorra be akarta bizonyítani, a császármetszés egyáltalán nem a „könnyebbik út”, ahogy arra sokan előszeretettel hivatkoznak.

„Miután megszületett az első gyerekem, sokáig senkinek nem mertem megmondani a környezetemben, hogy császárral jött a világra. Féltem a megbélyegzéstől” – idézi a kétgyerekes anyukát a brit Mirror című lap, aki hozzátette, második gyerekét, Pipert természetes úton szerette volna világra hozni, de az élet közbeszólt.

császármetszés fotó nyers őszinte bátor

Kép forrása: Mirror

Már 28 órája vajúdtam Piperrel, mikor az orvosom észrevette, hogy a császársebem kezd szétnyílni. Végül a sürgősségi operáció mellett döntött, mert a szétnyíló seb a gyerekem és az én életemet is veszélybe sodorta volna.” Gillian azt mondja, a tapasztalat óta egész máshogy tekint a császármetszésre, és szeretné, ha a többi anyuka is tudná, ez egyáltalán nem a könnyebbik út.

császármetszés fotó nyers őszinte bátor

Kép forrása: Mirror

„Úgy gondoltam, annak, hogy ezt bebizonyítsam, a legjobb módja az, hogy megmutatom a saját sebhelyemet. A lányom egy hónapos volt, és a sebem még mindig nem gyógyult be teljesen, mikor készült. Szerettem is volna, ha a kép egy kicsit nyers, hogy a maga teljes valójában mutassa be, mit is jelent az a szó, hogy császármetszés.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top