Család

Döbbenet: egy városnyi gyermek tűnik el egy év alatt Magyarországon

Háromszázzal több kiskorú gyermek tűnt el 2017-ben, mint az azt megelőző évben. A bejelentett eltűnések száma alig marad 20 ezer alatt.

Több mint 19 ezer kiskorú eltűnését regisztrálták Magyarországon 2017-ben; ez a szám háromszázzal haladja meg az előző évit – közölte az eltűnt gyermekek világnapjához kapcsolódva az Ezer Lámpás Éjszakája Alapítvány

A közleményben azt írták, 15 907 fiatalkorú és 3117 gyermekkorú eltűnését jelentették be a hatóságnál, ez a szám majdnem annyi, mint Keszthely lakossága. Hozzátették, az eltűnés miatt regisztrált hatályos körözések száma a 2018. április 10-i állapot szerint a fiatalkorúaknál 1726, a 14 év alattiaknál pedig 649, azaz az eltűnt fiatalkorúak közel 90 százaléka, míg a gyermekek több mint kétharmada előkerül.

Az eltűnt gyermekek világnapja május 25., ehhez kapcsolódóan vasárnap nyolcadik alkalommal rendezik meg az Ezer lámpás éjszakája programsorozatot. A kampányban tíz város vesz részt, jótékonysági koncertekkel, családi és gyerekprogramokkal, valamint bűnmegelőzési tanácsadással hívják fel a figyelmet a csellengés veszélyeire. 

A vasárnapi programokon negyven együttes és énekes vállal szerepet, a társadalmi célú programon többek közt olyan fellépők állnak majd színpadra, mint a Hősök, a Belmondó, Rácz Gergő, az Animal Cannibals, Freddie, Varga Viktor, a Holdviola, Cserpes Laura, LL Junior és a New Level Empire.

Résztvevők világító léggömbökkel az eltűnt gyermekek világnapjához kapcsolódó, Ezer lámpás éjszakája elnevezésű rendezvényen – MTI Fotó: Ujvári Sándor

Az eseményen világító lufikat engednek a magasba, ezzel jelezve, hogy minden gyereket hazavárnak.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top