Család

Megszólalt a szurikátát földhöz csapó gyerek édesapja

Szerinte a Kecskeméti Vadaskert igazgatója is hibázott. Azt is elmondta, miért.

Megszólalt annak a kisfiúnak az édesapja, aki hétfőn véletlenül megölte a Kecskeméti Vadaskert vemhes szurikátáját, Zarát. Korábban mi is megírtuk, mi történt: egy látogatóba érkező osztály egyik diákja a különböző tiltó feliratok ellenére benyúlt az állathoz, aki erre ösztönösen, kicsinyeit féltve beleharapott a kezébe. A fiú a rémülettől földhöz csapta a szerencsétlen állatot. Zara és utódai azonnal elpusztultak, hiába próbálta meg újraéleszteni őt Tokovics Tamás, a Vadaskert igazgatója.

Tokovics a szurikáta halála után hosszas levélben ecsetelte, milyen tanulságokat lehet levonni a történtekből. Mint írta, az eset kapcsán fontos felismernünk, hogy nekünk, felnőtteknek kell olyan világot teremtenünk, ahol a gyerekek jobban tisztelik a természetet, az életet. Az igazgató azt is elmondta: nem szeretné, hogy bűnbakot csináljanak a kisfiúból.

Ennek ellenére pontosan ez történt: az interneten óriási felháborodást váltott ki az eset, a különböző kommentelők pedig azóta azon vitatkoznak, ők milyen büntetést adnának a gyereknek. Ezért aztán többen is védelmükbe vették őt, például Jocó bácsi, azaz Balatoni József tanár.

Fotó: Ujvári Sándor, MTI

Az ügyben hasonló okokból szólalt most meg a kisfiú édesapja a Facebookon. Az eredeti bejegyzést az Index szemlézte. A cikkből kiderül, hogy azt az apa is elismerte, hogy gyermeke hibázott, ugyanakkor ő a Vadaskert felelősségét is felvetette.

Mint mondta, a baleset egy nyitott tetejű kifutónál történt, ahol a gyerekek kezeiket a levegőben mozgatva ingerelték futásra az állatokat. Szerinte annyi történt, hogy az ő gyereke egy kicsit mélyebbre nyúlt. Az apa azt is elmondta, hogy az állat olyan erővel harapta meg fia ujját, hogy átszakadt a körme, ezért csapta földhöz ijedtében az állatot.

Ami ezután történt, arról az igazgató és az édesapa is mást mond. Az apa szerint ugyanis az igazgató ekkor kiabálni kezdett a síró gyerekkel, akit később taxival kellett kórházba vinni. Az apa szerint az igazgató sokkal nagyobbat hibázott a fiúnál, amikor egy állatot helyezett egy ember elé.

Az igazgató szerint ugyanakkor ez nem így történt. Ő azt mondja, a baleset után ők keresték meg a gyereket, és az osztállyal lévő pedagógust is nekik kellett megtalálniuk. Tokovics szerint azt is csak az osztálytársaktól tudta meg, mi történt pontosan, mivel a gyerek nem volt hajlandó elmondani, annyira bezárkózott.

Tokovics mindenesetre kedden felhívta az iskolát, hogy a gyerek állapota felől érdeklődjön. Ott azt mondták, a fiú jobban van, a keze gyógyul, és az sem látszik, hogy lelkileg megtört volna.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top