Család

Vidéken is rengeteg embert fenyeget a kilakoltatás veszélye

Tavaly az év minden napjára 10 kilakoltatás jutott az országban.

Bár az elmúlt hetekben, hónapokban elsősorban a fővárosi kilakoltatások keltették fel a sajtó figyelmét, már vidéken is egyre gyakoribb, hogy banki tartozások miatt utcára kerülnek az emberek – hívta fel a figyelmet a Népszava.

A lap szerint a kilakoltatások száma az elmúlt öt év alatt a háromszorosára nőtt. A Magyar Bírósági Végrehajtói Kar adatai szerint tavaly már 3636 kilakoltatást hajtottak végre az országban – ez azt jelenti, hogy az év minden napjára jutott 10 (!) kilakoltatás. Völner Pál igazságügyi államtitkár korábban azt is elárulta, hogy 2012-ben 1020, 2013-ban 1300, 2015 már 2335, 2016-ban pedig 3474 ilyen intézkedés történt.

A fenti adatok ráadásul nem szólnak azokról, akik nem várták meg a végrehajtást, és korábban, önként elhagyták lakhelyüket. A Népszava szerint az elmúlt öt évben velük együtt több mint 240 ezer ingatlant árvereztek el tartozás miatt.

Az adatokból az is kiderült, hogy 2017-ben lényegesen több kilakoltatás volt folyamatban vidéken, mint a fővárosban: a budapesti kilakoltatások csupán az összes ügy harmadát teszik ki.

A Város Mindenkié pécsi csoportja nemrég arra is felhívta a figyelmet, hogy ott a 3950 önkormányzati háztartásból jelenleg több mint ezret fenyeget a kilakoltatás veszélye a téli kilakoltatási moratórium végével.

Fotó: Koszticsák Szilárd, MTI

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top