Család

Varga Dani, hol vagy? Lilian nagyon keres!

Ha te vagy az a Varga Dani, aki Szegeden született, és apukáját Tibornak hívják, jelentkezz az unokatesódnál, mert nagyon szeretne megtalálni. Állítólag 17 éve nem láttátok egymást Liliannal.

A Délmagyar segítségét kérte másodunokatestvére felkutatásához Dienes Lilian, aki Szegeden született, de ma már Budapesten él. Az unokatestvért Varga Daninak hívják, akivel szinte minden nyarat együtt töltöttek a városban, sokat jártak strandra, és sok időt töltöttek a sándorfalvi rokonoknál is.

Fotó: Pexels

Lilian úgy sejti, Varga Dani most nagyjából 30 éves lehet, talán a Szegedi Egyetemen végzett biológusként. Az unokatestvérek 17 évvel ezelőtt beszéltek utoljára egymással, akkor Daninak barna haja volt, és sokat játszott félelmetes számítógépes játékokkal is.

Lilian a Délmagyarnak elmondta azt is, hogy sokszor eszébe jutott Dani, és ilyenkor mindig leült a Facebook elé, hogy felkutassa, de sosem járt sikerrel.

„Talán a kor változtatott meg. Így a harmincba lépve lehet, hogy szentimentálisabb lettem, de egyre többet gondolok rá” – mondta Lilian.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top