Család

Húsz évet is kaphat a kétéves kislányát leforrázó apa

A férfi először tagadta, hogy szándékosan tartotta forró víz alá a kislányt, később mindent bevallott. A gyerek maradandó sérüléseket szenvedett, és korábban többször megverhették.

Tegnap volt a tárgyalása annak a férfinak, aki a vád szerint forró víz alá tartotta kétéves kislányát Kiskunmajsán. Különös kegyetlenséggel elkövetett emberölési kísérlet miatt állt bíróság elé – közölte az RTL Klub.

A tárgyaláson az ügyész elmondta, hogy a férfi 50-60 fokos víz alá tartotta a gyereket, és annak ellenére ott tartotta, hogy a kislánynak ezzel borzasztó fájdalmat és sérüléseket okozott.

Az eset napján a férfi féltékenységből összeveszett a az élettársával, megverte a nőt, aki elment otthonról, és a férfira hagyta a gyerekeket. A forrázás után a férfi azt állította, hogy a gyerek egyedül ment a fürdőkádba.

Később bevallott mindent. Azt mondta, a gyerek bekakilt és sírt, és csak meg akarta nyugtatni. Arra nem tudott válaszolni, miért nem vette ki a forró víz alól a síró gyereket. Csak akkor zárta el a csapot, amikor a kislány már elvesztette az eszméletét.

A kislányt újra kellett éleszteni, maradandó sérülései lettek. A gyereket korábban többször is megverhették. Ha bűnösnek találják az apát, akár 20 évet is kaphat.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top