Család

Egyetemistákból képez tartalékos katonákat a honvédség

Nincs elég tartalékos katona, a mostani állomány pedig néhány év múlva túl öreg lesz a feladathoz.

A magyar honvédség tizenhárom egyetemen, illetve főiskolán 100 fős, úgynevezett tartalékos egyetemi századokat hoz létre. Az első ilyen század a Pécsi Tudományegyetemen már meg is alakult – közölte az ATV.

Az egyetemi századokon kívül 197 járásban lesznek gyorsan bevethető, tartalékos századok. A tartalékosoknak évente nagyjából 20 nap szolgálatot kell teljesíteniük. Díjazásuk ugyanannyi, mint a hivatásos katonáké.

Jelenleg mintegy 20 ezer tartalékos katona hiányzik Magyarországon. A honvédség jelenlegi tartalékos katonáinak zöme 50 év fölötti, így ők a következő években elérik a felső korhatárt, és kiesnek a rendszerből.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top