Család

Hároméves unokahúguk is eltűnt a magyar testvérpárral Angliában

Március elején tűnt el egy magyar testvérpár Angliában, ám a rendőrség most már az unokahúgukat is keresi.

A 3 éves unokahúguk is azzal a magyar testvérpárral lehet, akik még március 6-én tűntek el tisztázatlan körülmények között Angliában – írja a helyi rendőrség tájékoztatása alapján a Bors.

Mint arról mi is beszámoltunk, a 12 éves Berki Bernadettnek és 11 éves húgának, Berki Szimonettának március elején veszett nyoma az észak-angliai Nyugat-Yorkshire területén.

A rendőrség a két lányon kívül most már a hároméves Bogdán Leonetta után is nyomoz.

A testvérpár Batley városában élt, tőlük pedig félórányi autóútra is élnek rokonaik. Ezért a családtagok egy ideig azt gondolhatták, hogy őket látogatták meg a lányok. Aztán kiderült, a hozzátartozók semmit sem tudnak az eltűnésről.

A keresésbe a magyar társszerveket is bevonták. A West Yorkshire-i rendőrség azt kérte az emberektől, különösen a magyar közösség tagjaitól, segítsenek meggyőződni arról, hogy rendben van a három kislány.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top