Család

Ilyen az, ha tényleg szerelmes vagy – a pszichológusok szerint

Márpedig a pszichológusokkal nem vitázhatunk, ha ők azt mondják, szerelmesek vagyunk, akkor engedelmesen fejet hajtunk.

Nem túl egyértelmű, hogy mi a szerelem, és hogy amit érzel, az már az, vagy még csak kedveled a másikat, mert olyan szépen fénylik a haja, és csillog a szeme, amikor rád néz. Az egyik embernek a szerelem egy békés sziget az őrület közepén, a másiknak meg maga az őskáosz, amibe mindennap belehal egy kicsit, annyira intenzív érzelmeket él át.

A kutatók azonban leegyszerűsítik az életet, és megmondják, mi az az öt jel, ami azt mutatja, hogy tényleg szerelmes vagy.

1. Teljesen nyílt vagy a másikkal

Lopez és Rice 2006-os tanulmánya szerint azok a párok, akik őszinték egymással, sokkal elégedettebbek, mint azok, akik rejtegetnek valamit a másik előtt. Ha felfeded a valódi énedet a párod előtt, és ő elfogad úgy, ahogy vagy, szeret a hibáiddal együtt, az azt jelenti, hogy igaz szerelem van köztetek. Úgy érzed, vele mindenről szabadon és gátlások nélkül beszélhetsz, ezzel pedig erős érzelmi kötődés alakul ki a kapcsolatban.

2. Jól érzed magad, ha megérint

Debrot 2017-es kutatásában találták azt, hogy ha a szex nemcsak a kielégülés keresése, hanem a párkapcsolat felfedezése miatt kerül terítékre két ember között, akkor egymás mélyebb megismeréséhez és megértéséhez vezet. Ha minden fizikai kontaktustól jól érzed magad, pozitív érzésekkel tölt el még az is, ha csak a kisujja hegyével megböki a könyöködet, akkor bizony igaz szerelemről van szó.

szerelem kutatás pszichológus

Képünk illusztráció

3. Mindig a párodat választod

Miller 1997-ben mutatta ki, hogy ha valaki mindig nyitott szemmel jár, hátha jobb partnert talál a jelenleginél, akkor nyilván nem elég elkötelezett a párja iránt. Mert akik tényleg szerelmesek, azoknak eszükbe sem jut, hogy lehetne jobb bárki a mostani párjuknál.

4. Kockáztatsz

Lopez és Rice 2006-os tanulmányában jelent meg az, hogy ha kockázatot vállalsz a pároddal, az erősíti köztetek a kötődést, és növeli benned az elégedettséget. Azért van ez, mert az igaz szerelemben tudod, hogy a párod ott áll melletted, és támaszt nyújt akkor is, ha elbuknál.

5. Megkönnyíted a párod életét

Fehr, Harasymchuk és Sprecher 2014-ben megjelent tanulmányából az derül ki, hogy a szenvedélyes szerelemben a párok egymás életét gazdagítják érzelmileg, és törekednek arra, hogy megkönnyítsék a másik életét. Ha ez így van a te életedben is, akkor gratulálunk, igaz szerelemre találtál.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top