Család

Hónapok óta nem került elő ez a horgász – fotó

A 35 éves férfi horgászni indult biciklivel, de január óta nem találják. A Kisvárdai Rendőrkapitányság az emberek segítségét kéri.

A Kisvárdai Rendőrkapitányság körözési eljárást folytat az ismeretlen helyen tartózkodó 35 éves Erdélyi János eltűnésének ügyében.

A rendőrségre érkezett bejelentés szerint a szabolcsveresmarti férfi 2018. január 10-én 19 óra 30 perc körül otthonából kerékpárral ment horgászni, azóta ismeretlen helyen tartózkodik, életjelet nem adott magáról – közölte a Police.hu

Erdélyi János január 10-én indult horgászni, azóta nem tudni, hol lehet (Fotó: Police.hu)

Erdélyi János körülbelül 160 centiméter magas, vékony testalkatú, rövid, barna hajú. Arca borostás, fogazata hiányos. Bal vállára egy kereszt van tetoválva.

Eltűnésekor sötét színű kabátot, kék-fehér csíkos sapkát, fekete nadrágot és fekete bakancsot viselt. Útjára egy 28-as méretű, kék-fekete színű női kerékpárral indult, melynek kormányán bevásárlókosár volt, valamint a horgászfelszerelését vitte magával.

A rendőrség kéri, hogy aki a képen látható Erdélyi Jánost felismeri és jelenlegi tartózkodási helyével kapcsolatban információval rendelkezik, hívja a 06-42/524-600-as telefonszámot vagy a 112-es központi segélyhívót. Névtelensége megőrzése mellett a nap 24 órájában a Telefontanú ingyenesen hívható 06-80-555-111 számán is bejelentést tehet.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top