„A következő gyerekem pasi nélkül akarom szülni”

„Nem így kezdtem az életemet, de még a házasságomat sem, nyilván nem úgy mentem az oltár elé, hogy férfi nélkül képzelem már el a továbbiakat, mégis így alakult” – kezdi a 36 éves nő, aki állítása szerint már könnyebben beszél a témáról annak ellenére, hogy eddig nem merte nyilvánosan hangoztatni a jövővel kapcsolatos elképzelését.

„Mindent teljesen hagyományosan terveztem: fehér ruha, pocak, gyerek, pocak, gyerek, pocak…”

“Túl nagyok az elvárásaim? Olyan férfit keresek, aki…”

„Az első gyerek elég hamar meg is született, a fehér ruha után másfél évvel, de akkor kezdtek a dolgok rosszra fordulni. Tudom pedig, hogy a legtöbb kapcsolat eleve ilyenkor szokott válságba kerülni, de mi valahogy nemcsak veszekedtünk és nem értettünk egyet, hanem volt, hogy Máté  hogy nem jött haza egy hétig.”

Edina egy ideig nem tudta mire vélni, sokat kérdezősködött, de Máté a sok munkára hivatkozott, meg a külföldi utakra, aztán azon kapta magát, hogy a barátnői hívogatják, hogy Mátét itt és itt látták a városban, nem is egyedül. Persze a férfi mindent tagadott a kérdésre, Edina pedig hinni akart neki, főleg, mert annyira egyedül érezte magát a gyerekkel, és annyira segítségre volt szüksége, hogy nem is akart arra gondolni, hogy különválhatnak.

Nem tudtam elképzelni nélküle az életet. Annak ellenére, hogy alig láttam otthon, valahol belül mégis ő volt a biztonság és a remény, hogy igazi, rendes családom lesz egyszer. Persze, tudom, rövidlátó voltam és naiv, de ezzel utólag már nem tudok mit kezdeni.

Egy napon aztán Máté hazament, és elmondta Edinának, hogy válni akar, mert neki ez így nem élet, a házasság rettenetesen korlátozza, rájött, hogy még nem élt eleget, és ki akarja használni az éveket, nem ülhet folyton itthon, főleg egy olyan helyzetben, ami csak gátat jelent neki. Edina nem hitt a fülének, de hiába könyörgött Máténak, hiába ígért meg mindent, a férfi elköltözött, és otthagyta őt a másfél éves kisgyerekkel.

Azt hitte, belehal és mindennek vége, de végül lassan kezdett belerázódni az új feladatokba, munkát talált, és néhány hónap alatt, számára is meglepő módon, találkozott Attilával, aki úgy jött, mint egy megváltó.

„Nem hittem a szememnek, nem hittem az érzékeimnek, hogy ilyen velem megtörténhet, hogy egy másfél éves gyerekkel, érzelmileg ennyire lerobbantan még összejövök valakivel, de Attila engem akart, és én elhittem neki, hogy megment, hogy velünk lesz, hogy kihoz a szarból, és – megmondom őszintén – eleinte mámoros volt a kapcsolatunk minden téren. Imádott, én is őt, támaszt nyújtott, szerette a gyerekemet, figyelt rám, ahogy Máté soha, még wellnessezni is elvitt, támogatott, nem hittem el, hogy mekkora mázlim van.”

Férfiak a fagyasztóban. Kiszámítható jövő. (Fotó: Evan Hurd/Corbis via Getty Images)

Sajnos aztán elmúlt a rózsaszín köd, és Edina annak még nagyon örült, hogy Attila is gyereket akar tőle, de mégis furcsállni kezdte, hogy állandóan a nyomában jár. Felhívja, és megkérdezi, hol van, azt is, miért érkezett a szokásosnál később aznap este, hova fog menni, végül pedig mintha minden pillanatról be akarta volna számoltatni. Edina szerint semmi oka nem volt a féltékenységre, ő aztán senki felé nem nézett, sem ideje, sem kedve nem volt másokkal kacérkodni, de aztán egy idő után már félelemből nem tekintgetett körül, mert Attila folyton azt akarta tudni, tetszik-e neki másik férfi.

Egész paranoid lett a hangulat a végére, nem tudtam, hogy felemelhetem-e a lábas tetejét, és ha megteszem, abból milyen következtetést von le. Vagy ha kint hagyom a papucsot a szoba előtt, az is jelent-e valamit, és néha attól féltem, hogy mondjuk a körmömmel a nyakamhoz érek, akkor annak nyoma lesz, és majd sehogy sem tudom megmagyarázni, hogy nem történt semmi.

Edina persze eleinte nem mert szakítani, nem tudta elképzelni, annak milyen következménye lenne, végül aztán addig húzta a dolgot, míg a gyerekkel egyenesen menekülnie kellett a szüleihez.

Ott meghúzták magukat, és Edina apja megfenyegette Attilát, hogy ha nem tűnik el a közös albérletből egy napon belül, akkor kihívja rá a rendőrséget. Eltűnt.

„Két év telt el azóta, most már jobban vagyok – mondja a történet hőse, a már nem annyira megtört fiatal nő –, de férfit nem szeretnék az életembe. Pontosabban úgy nem, hogy itt is lakjon, és tegyen-vegyen a házban. Volt egy futó kapcsolatom nemrég, és el tudom képzelni, hogy valakivel lazán együtt vagyok, de hozzám ne költözzön, engem ne irányítgasson senki. Szeretnék még gyereket, és remélem, lesz is, de férfit a lakásomba nem szeretnék.

Szóval azon gondolkozom, ezt hogyan lehet megoldani. Ha találkozom olyannal, akinek ez így megfelel, és akit én is el tudok képzelni apának a gyerekemhez úgy, hogy nem lakunk együtt, az jó lenne. De eszembe jutott már, hogy keresek egy meleg párt, akik úgyis akarnak gyereket, vagy hogy simán spermadonorral csinálom. A legnagyobb félelmem, hogy majd valaki rendelkezni akar az én életem és a gyerekem élete felett. Erre nekem nincs szükségem. Inkább kihagyom a férfit, és csak annyit kérek tőle, ami feltétlenül muszáj: a spermáját.”

Edina elmondja, hogy hosszú időbe telt, amíg rájött, hogy ezt akarja, és még ennél is hosszabba, amíg elég erőt gyűjtött ahhoz, hogy mások előtt is vállalja, de mára már nem szégyelli. Ő így képzeli az életét, és nem foglalkozik a többi ember ítéletével.