Család

Megható! Haldokló édesanyja kedvéért a kórházban tartotta az esküvőjét

Amikor kiderült, hogy a menyasszony halálos beteg édesanyjának már csak egy hete van hátra, Jordan és Jelsa két nap alatt szervezték meg az esküvőt.

Senki sem két nap alatt akarja megszervezni és lebonyolítani az esküvőjét, de van úgy, hogy nincs más lehetőség. Amikor kiderült, hogy a menyasszony édesanyjának mindössze egy hete van hátra, Jordan és Jelsa kétségbeesett szervezésbe kezdett. Szerencsére a rengeteg önkéntes felajánlásnak hála két nappal később még édesanyja jelenlétében meg tudták tartani az esküvőt a kórházban.

A nagy napról képek is készültek, amelyeket szintén egy önkéntes fotós készített. A sors fintora, hogy a szertartás épp abban a teremben volt, ahol négy évvel korábban a fotós édesanyját felravatalozták, majd pár órával később  édesapja is meghalt.

A fotós mindezzel a lelki teherrel együtt végig fényképezte a szertartást és a könnyeivel küzdő menyasszony kérésére a az esküvő után gyorsan elő is hívott néhány képet, hogy az édesanya még láthassa őket halála előtt. 

(Forrás: BuzzFeed)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top