Család

Kétségbeesetten keresi fiát a nagyatádi édesanya

Lehet, hogy te is tudsz segíteni!

Kétségbeesetten keresi eltűnt fiát egy 43 éves nagyatádi asszony. Az édesanya december 14-én beszélt utoljára 19 éves fiával, aki Győrben dolgozott, és ott is élt. Akkor azzal búcsúztak el, hogy szombaton újra beszélnek, ám a fiúnak másnap nyoma veszett.

December 15-én ugyanis a fiú, Márió felmondta az albérletét, barátainak és barátnőjének pedig csak annyit mondott, hogy munkahelyváltás miatt költözik. Csomagjait ezután egy barátjához vitte, ahonnan azzal távozott, hogy „mindjárt jön”. Azóta azonban senki nem látta.

Fotó: Polce.hu

Nem nyugszom bele, hogy hónapok óta semmit nem tudok róla. Az igazolványait mindig magával vitte, most mégis otthon hagyta. Két telefonja is volt, most mindkettő csak sípol. Eltűnéséről szóló bejegyzéseimet emberek ezrei osztják meg, sőt rengetegen hívtak is már, hogy látták

– nyilatkozta a kétségbeesett anya a Blikknek, aki természetesen a rendőrségnek is jelentette az eltűnést, emellett pedig minden lehetséges platformon keresi a fiát. Elmondása szerint rengetegszer hívták már, hogy látták Máriót, ám az összes téves riasztásnak bizonyult. Egyszer hajnali kettőkor ment Győrbe egy téves hívás miatt.

„Sem éjjelem, sem nappalom azóta, amióta Márióról semmit nem tudok. Egyszerűen minden percben az jár a fejemben: meg kell tudnom mi történt a fiammal, olyan nincs, hogy csak úgy eltűnt” – mondta az anya a lapnak.

A rendőrség azt mondja, jelenleg is folyamatban van az adatgyűjtés és a tanúk kihallgatása. Az édesanya már arra gyanakszik, hogy fia bűntény áldozata lett. Ugyanakkor a rendőrség sokszor figyelmezteti az embereket, hogy rengeteg kiskorú szökik meg otthonról.

Ha esetleg bármit tudsz a képen látható fiú hollétéről, tegyél bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111-es „Telefontanú” zöldszámon, vagy a 107-es és a 112-es központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top