Család

Pedikűrözni is jobban megéri, mint könyvtárosnak lenni Magyarországon

Havi 100 ezer forint körüli fizetést kapnak a könyvtárosok, a bérüket az ígéretek ellenére nem rendezték, sokan pedig elhagyják a pályát, mert egyszerűen nem tudnak megélni.

Csaknem tízezer ember dolgozik ma Magyarországon könyvtárosként, levéltárosként, fizetésemelést azonban több mint 10 éve kaptak utoljára. A bérüket nem rendezik, sokan inkább elmennek tanárnak vagy pedikűrösnek, mert még az is jobb, mint nettó 100 ezer forintért könyvtárosként dolgozni – írja az Abcúg.

Egy 34 éve könyvtárosként dolgozó nő azt mondja, egy ideig szégyellte, milyen keveset keres, de ma már mindenkinek elmondja, mert sokan nem is tudják, milyen alacsony a fizetésük.

A nő alapfizetése az érettségizetteknek járó minimálbér, az intézményben mindenki ennyit kap, akinek van érettségije, a takarítónőtől a portásig. Kap még 20 ezer forint vezetői pótlékot, illetve a tavaly bevezetett 18 ezer forintos kulturális illetményt. Valódi fizetésemelést azonban 16 éve kapott utoljára.

A család alig tud megélni a fizetésből, férje 62 éves, rákból gyógyult ki, a munkáját elvesztette, de még nem mehet nyugdíjba. Csak kéthetente találkoznak, mert a férfi egy balatoni szállodában portás. Moziba és McDonald’sba úgy mennek, hogy csak a gyerek néz filmet és eszik, hogy ne költsenek annyit.

Egy közművelődésben dolgozó férfi arról számolt be, hogy felesége nettóban keres annyit, mint amennyi az ő bruttója – és a felesége tanár. De van olyan kollégája, aki nyugdíj előtt áll, és havi 80 ezer forintot visz haza.

Szerinte komoly gond, hogy már nincs igazi közalkalmazotti bértábla, így nem lehet előre látni a várható keresetet. A tábla ugyan létezik most is, de a szorzók 5 éve nem változtak.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top