Család

12 éves lányon végeztek abortuszt

Nagy-Britanniába kellett utaznia az ír kamasznak, hogy elvetethesse a gyerekét.

Vizsgálatot indítottak egy 12 éves ír lány terhességének ügyében, aki azért utazott Nagy-Britanniába, hogy elvetesse gyerekét, mivel az Írországban illegális. A vizsgálatot az ír Gardai és Tulsa gyermek- és családvédelmi szolgálat indította el, miután a klinika figyelmeztette őket a kiskorú páciensre. A nyomozók DNS-vizsgálatot rendeltek el, hogy az megerősítse, hogy az apa egy 15 éves fiú volt-e, és így kizárja a felnőttek általi szexuális bántalmazás lehetőségét. 

Tüntetés Lengyelországban az abortusz betiltása ellen.

Tüntetés Lengyelországban az abortusz betiltása ellen.

Az Abortusztámogatási Hálózat elmondta, hogy a tavalyi év során 52 tizenhat év alatti lány igényelte a segítségüket. A szervezet alapítója, Mara Clarke állítása szerint szinte minden esetben a lányok szülei is tudtak a történtekről.

A legfrissebb hírek szerint Írország május 25-én népszavazást tartana újból az anya és a meg nem született gyermek élethez való egyenlő jogával kapcsolatban. Ha ezt elfogadják, akkor a terhesség első 12 hetében végre engedélyezik az abortuszt.

A legutóbbi rögtönzött közvélemény-kutatások szerint az ír népesség akár 49% -a támogatja a módosítás hatályon kívül helyezését, 27% ellenzi, 20% nem biztos, és 4% azt állítja, hogy nem tervez szavazni az ügyben.

Metro

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top