Család

Csak a felét öröklik gyermekei az Ikea-alapító mesés vagyonának

Még halála előtt rendelkezett felfoghatatlan méretű vagyona sorsáról az IKEA alapítója, Ingvar Kamprad. A busás örökség felét négy gyermeke örökli, míg a másikból vállalkozásokat segítenek majd.

Mintegy 362 milliárd svéd koronára (11.084 milliárd forint) becsülte 2017-ben a Bilan című svájci gazdasági magazin a 91 évesen elhunyt Ikea-alapító, Ingvar Kamprad vagyonát. Az örökség felén a Kamprad négy gyemeke osztozik, míg a másik felét Észak-Svédország (Norrland) üzleti vállalkozásainak felvirágoztatására fordítják.

„Az örökségem fennmaradó része az FKS alapítványhoz kerül. Ezt az összeget a Norrlandban folyó üzleti tevékenységek fejlesztésére kell fordítani” – írta az üzletember 2014-es végrendeletében. A Kamprad család vállalkozásokat, kutatásokat segítő és jótékonysági alapítványát (Familjen Kamprads Stiftelse, FKS) még 2011-ben hozta létre Kamprad, tevékenysége mostanáig Kamprad szülőhelyére, Smaland történelmi tartományra koncentrálódott.

„Ingvar Kampradot mindig is érdekelte Norrland és gyakran ellátogatott az országrészbe. Lehetővé akarta tenni az emberek számára, hogy ott élhessenek, és ne kelljen elmenniük” – mondta a Dagens Nyheter című svéd napilapnak Per Heggenes, az Ikea Alapítvány vezetője, aki elsőként ismertette Kamprad végrendeletének tartalmát.

Nem sokkal az IKEA alapítójának januárban bekövetkezett halála után XVI. Károly Gusztáv svéd király az üzletembert méltatva azt mondta, Kamprad „segített megismertetni Svédországot a világgal”.

Az üzletember Svájcban élt az 1970-es évektől egészen 2014-ig, amikor is visszaköltözött szülőhazájába, és a Smalandban fekvő Almhultban telepedett le. Azon a településen, ahol 1943-ban megalapította a lakberendezést forradalmasító IKEA vállalatot – a név az Ingvar Kamprad, a családi farm Elmtaryd, valamint a közeli Agunnaryd kezdőbetűiből tevődik össze –, amelynek főhadiszállása még ma is ott működik.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top