nlc-logo

Engedélyezi, hogy az nlcafe.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

Család
Szomorú fordulatot vett a kínai fagyott hajú kisfiú története

Szomorú fordulatot vett a kínai fagyott hajú kisfiú története

Elküldték a magániskolából, ahová korábban a kiemelt médiafigyelem hatására ingyen felvették.
NLCafé
f Ajánlom

Januárban az egész világot bejárta annak a kínai kisfiúnak a képe, aki a sarkvidéki időjárással dacolva 4,5 kilométert gyalogolt a mínusz 9 fokos hidegben, hogy ne maradjon le a vizsgáiról. A harmadikos kisfiú jeges hajjal és szempillákkal érkezett meg az intézménybe. Az elszánt diákról az iskolaigazgató készített fotót, majd feltöltötte a közösségi oldalakra. A képet több tízezren lájkolták, és osztották meg.

Akkor úgy tűnt, hogy a médiafigyelem hatására jobbra fordul majd a mélyszegénységben élő gyerek sorsa, mivel egy magániskola igazgatója felajánlotta a családjának, hogy ingyen felveszik a fiút, ráadásul a lakhatását is megoldják az intézményben.

Kedden azonban, alig több mint egy héttel a felvétele után már vissza is küldték az állami iskolába. A fiú édesapja megdöbbent, értetlenül fogadta a hírt – írja a Sky News.

Mint kiderült, a szerencsétlen fordulatnak is az óriási médiafigyelem volt az oka. A magániskola igazgatója azt nyilatkozta, csak jót akart, amikor magára vállalta a fiú taníttatását, arra azonban nem volt felkészülve, mivel is jár majd ez a gyakorlatban.

Az igazgató elmondása szerint a fiúban a szegénység elleni harc kulcsfiguráját látta az oktatásügyi minisztérium. Ennek eredményeképp az iskolában számos kormányzati ellenőrzést tartottak, és a sajtó részéről is folyamatosak voltak a megkeresések.

Végül az igazgató feladta, mert egyszerűen nem tudott megbirkózni a kialakult helyzettel, és úgy „oldotta meg”, hogy egyszerűen visszaküldte a kisfiút az állami iskolába. Ugyanakkor azért nem hagyta teljesen cserben: felajánlott a családnak 15 ezer jüant (nagyjából 600 ezer forintot), és megígérte, hogy a jövőben is segíteni fogja őket, amennyiben problémáik lesznek.

A kínai kisfiú egy helyi lapnak azt nyilatkozta, nagyon csalódottnak érzi magát, és hiányozni fog neki az iskola. Elmondása szerint az oktatás is színvonalasabb volt a magániskolában, rendes ételeket kapott, ráadásul nem kellett egy órát gyalogolnia reggelente.

Megosztás Facebookon