Család

„Az új barátnőm szörnyen féltékeny volt a családomra” – Az egyedülálló apáknak ezért nehéz a randizás

A randizás manapság nehéz, ez tény, vagy legalábbis kevés korosztály nem panaszkodik félrement találkozókra, trollokra, fura helyzetekre. Különösen nehezített a terep az egyedülálló anyáknak, akik sokszor attól tartanak, hogy ők már senkinek sem kellenek, de az egyedülálló apák sincsenek mindig könnyű helyzetben.

Nemcsak azt kell elfogadtatniuk egy jövendő partnerrel (már amennyiben komoly kapcsolatban gondolkoznak), hogy kisgyerekeik vannak, akik rendszeresen feltűnnek az életükben, hanem bonyolult időrendjüket is a randizáshoz kell igazítani, ami sokszor nem könnyű feladvány.

„Megmondom őszintén, én azért nem csajoztam a válásom utáni évben, mert logisztikailag képtelen voltam megoldani – mondja Zsolt. –  Szerintem igényem lett volna rá, de amíg beállt a rendszer, hogy hetente többször nálam alszanak a gyerekek, meg kéthetente hétvégén is, eltelt jó néhány hónap, ráadásul gyakran átugrottam hozzájuk, ha valami nehézség akadt, meg kellett oldani egy-két dolgot a lakásban, így a szabad napjaimon effektív lihegtem, aludtam, és úgy gondoltam, nincs nő, aki ezt a ritmust tartaná, hogy alig érek rá. Ez egyébként igaz is lett, mert amikor először jöttem össze valakivel, egy fiatalabb lánnyal, besokallt, hogy én állandóan a családommal törődöm, vele meg semmit, ezt mondta, és aztán emiatt annyit hisztizett, hogy kiraktam, pedig valamennyire igaza volt. Most az új barátnőmmel ezt azért már tudatosabban megbeszéljük, bár meg kell mondanom, így sem egyszerű.”

Egészen más a helyzet azoknál az apukáknál, akiknél másképp alakul a láthatás, és csak kéthetente viszik át a gyereket magukhoz hétvégére.

Őket, ugye, elvileg tekinthetnénk kevésbé gondoskodónak, bár erre talán ne vegyünk mérget, hiszen elsőre sosem tudjuk, miért és hogyan alakult egy válás úgy, ahogy, és hogyan vették mindezt a gyerekek. Hiszen egyrészt tudjuk, hogy a gyakori költözgetés is mennyire megviselheti a kicsiket, másrészt olyan helyzet is van, ahol – bár a gyerek effektív csak kéthetente alszik az apjánál –  gyakorlatilag mindennap találkoznak, mert a férfi legalább elviszi oviba/suliba, vagy elhozza, vagy csak beugrik hozzá egy kicsit.

„Én annyira dühös voltam a válásom után, hogy azonnal belevetettem magam az éjszakába. Az asszonnyal harcoltunk, csak kéthetente engedte át a gyerekeket, kilátásban volt egy jó kis bírósági ügy, iszonyúan mérges voltam rá, és összeszedtem mindenféle lánykákat az éjszakában. Nem annyira foglalkoztam velük, talán ők sem velem, az volt a nehéz aztán, amikor összejöttem Lilivel, és vele már szerettem volna komolyabbat kezdeni, de az volt nagyon kényelmetlen, hogy szörnyen féltékeny lett, és idegesítette ez a válási hercehurca. Nem tudom, mire lett féltékeny, mert a volt feleségemet nyilvánvalóan nem bírtam, de egy idő után annyira befeszült, hogy már a kéthetenkénti láthatást sem viselte el, akkor is kiabált velem. Sajnáltam, mert szerettem volna, de a végén belebuktunk ezekbe a veszekedésekbe” – meséli Árpi, akinek egész sok ideje lett volna egyedülálló apaként randizni a válás után, de úgy tűnik, ettől sem lett egyszerűbb az élete.

Kérdés persze, hogy egyáltalán kiket keresnek: fiatal lányokat vagy idősebb, de még gyermekteleneket, vagy beleférnek a kisgyerekes, elvált anyukák is?

Egy egyedülálló apuka nagy előnye egy anya szempontjából az, hogy pontosan tudja, mit jelent gyereket nevelni, nem kap akkora frászt attól a ténytől, hogy a hányós vírus miatt most nem lehet találkozni, vagy hogy le kell tenni a telefont, mert bepisilt a gyerek, és ugyanez lehet számára is jó: hogy a nő tud már valamennyit arról, mit jelent egy-két kisgyerek, valószínűleg van valamennyi kulcsa hozzájuk, és azt is érti gyakran, milyen is egy válás. Emellett viszont sosem egyedül jön egy kapcsolatba, ő már – hosszú távon legalábbis – egy csomag a gyerekkel.

Dustin Hoffmann a Kramer kontra Kramer című filmben (forrás: imdb)

„Hát, nekem elvileg nincs preferenciám, tulajdonképpen mindegy, mindkettőt próbáltam már, és mindkettőnek más volt az előnye. A fiatalabb barátnőm mindig ráért, de azt akarta, hogy én is állandóan érjek rá, és így idősebb fejjel ezt nem annyira értettem, hogy miért lóg rajtam folyton, meg miért kell mentegetőznöm, hogy a gyerekekkel vagyok, meg miért nem mutatom be őket, aztán meg miért nem viszem el őket, hogy vele legyek. A másik, utána jövő lány viszont – neki volt két gyereke – azért volt lehetetlen, mert tényleg soha nem ért rá. Próbálta megszervezni, de mindig közbejött valami, így hetente maximum egyszer találkoztunk, akkor is csak röviden, és bár nekem ő nagyon bejött, ez azért mégiscsak kevés volt. Így lett vége. Kár. Most meg, ugye, fogalmam sincs, mihez kezdjek” – mesélte nekünk Zoltán.

Meg kell mondjuk, olyan férfit is ismerünk, aki a válása után egy fiatal, gyermektelen nő mellett találta meg a boldogságot, és olyat is, aki sokgyerekes anyuka mellett.

István egy húsz évvel fiatalabb lánnyal jár most, és állítása szerint sosem volt még ilyen boldog: „Ez csodálatos, végre valaki figyel rám, valaki pozitív visszajelzéseket ad, ennyire gyönyörű, és még szeret is. Mindig is erre vágytam” – mondja a 45 éves, kétgyerekes apuka, míg Gyuri így nyilatkozik: „Nem tudom, hogy alakult így, de Vikivel vagyok, szeretem a gyerekeit, ő is az enyémet, és szeretnénk egy közös babát is. Őszintén remélem, hogy sikerül.”

Mi is drukkolunk nekik, az biztos, és amikor megkérdezzük, bonyolult volt-e az egymásra találás, mindketten elmosolyodnak, és azt mondják: „Azt elmondani sem lehet.” Mert a szerelem megvolt, de a részletek sokáig nem stimmeltek. Sem az idő, sem az időzítés, mindkettejük válása, lelki csomói és a rengeteg gyakorlati részlet mindent megnehezítettek, de végül, laza hat hónappal a megismerkedésük után már biztosan együtt voltak. Most nem csak a babát, az esküvőt is tervezik. Ilyen is van.

Annyit mindenképpen leszűrhetünk tanulságként, hogy nem csak nekünk nehéz, a gondoskodó, egyedülálló apukáknak sem csupa móka és kacagás ez a randizás nevű terep.

Címlap kép: Kramer kontra Kramer (forrás: imdb)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top