Család

Frankeinstein tanár úrnak hívták az élő kiscsibét boncoltató Zsoltot

Állatkínzás miatt nyomoz a rendőrség, miután kiderült, hogy egy keszthelyi gimnáziumban élő állatokat boncoltak a biológia-szakkörön.

Még videó is készült arról, ahogy a keszthelyi Vajda János Gimnázium tanára a biológia-szakkörön élő csibét boncoltat fel diákjaival.

Az esetről először a Hvg.hu számolt be, és azt írják, az évek óta folyó kísérletekről szinte mindenki tudott az intézményben. A foglakozásokon nyúl, skorpió, gőte, papagáj, tengerimalac és egy vaddisznó feje is boncasztalra került, egyszer pedig egy élő békába vezettek áramot, hogy megvizsgálják a reflexeit.

A Bors azt írja, a tanulók egymás között csak Frankeinstein tanár úrnak hívták a boncolásokat vezénylő pedagógust, Zsoltot.

A lapnak a helyszínen egy 13 éves fiú azt mesélte, hogy a kisebb diákokkal csigát, egeret boncoltak, de a nagyobbaktól hallott olyanról, hogy elütött kutya is előfordult már a szakkörön.

Az eset nyomán a tanár felmondott, az iskola belső vizsgálatot rendelt el. Hiába keresték az igazgatót, nem akart beszélni az ügyről, és a pedagógus is elérhetetlen volt.

Az élve boncolás miatt a fővárosi Tetovált Állatmentők Egyesülete feljelentést tett, a Keszthelyi Rendőrkapitányság állatkínzás gyanúja miatt nyomoz ismeretlen tettes ellen.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top