Család

Kártérítésért perel az anya, akibe villám csapott a strandon

A kerekesszékbe kényszerült Mónika családja szerint a csongrádi strandon nem voltak megfelelő körülmények, a polgármester szerint viszont minden szabályos volt.

Tavaly nyáron három nőbe belecsapott a villám a csongrádi strandon. Az egyik balesetet szenvedett kétgyermekes édesanya kerekesszékbe kényszerült. Most is a rehabilitáción van, beszél, de alig érteni, mit mond, önállóan csak fél percig képes állni – számolt be a Tények.

A családja most a csongrádi önkormányzattól vár kártérítést. Szerintük ugyanis nem volt a strandon olyan száraz hely, ahol a defibrillátort megfelelően működtetni lehetett volna.

Mónika családja azt mondja, azért lettek ilyen súlyosak a következmények, mert a strandot üzemeltető önkormányzati cég csak a baleset után gondoskodott megfelelő körülményekről. Az ügyvédjük szerint a baleset előtt nem volt száraz egészségügyi hely, védelmi torony, illetve defibrillátor.

A polgármester szerint minden szabályos volt, a baleset pedig azután történt, hogy a vihar miatt a vízőrök felszólítottak mindenkit távozásra, ám a nő a tiltás ellenére visszament a partra.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top