nlc-logo

Engedélyezi, hogy az nlcafe.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

Család
Válni akartak, mikor megtudták, hogy már 13 éve érvénytelen a házasságuk

Válni akartak, mikor megtudták, hogy már 13 éve érvénytelen a házasságuk

A nyíradonyi anyakönyvvezető tévedése miatt nem is volt érvényes annak a párnak a házassága, amelynek tagjai most akarnak elválni.
NLCafé
f Ajánlom

Vicces és szomorú történetről írt a 24.hu. Egy olyan nyíradonyi házaspár a főszereplő, akik éppen válni akartak, mikor megtudták, hogy már 13 éve érvénytelen a házasságuk. Az anyakönyvvezető ugyanis – máig tisztázatlan okból – két héttel 2004-ben kötött házasságuk után törölte az erről szóló bejegyzést.

válás (forrás: Shutterstock)

Forrás: Shutterstock

Noha Pap Jenő és Várhelyi Anikó azóta minden ügyüket férjként és feleségként intézik, most kiderült, hogy okirat-hamisítást követtek el, csakhogy azt nem ők követték el. Miután kiderült a hiba, Várhelyi Anikónak nyilatkozatott kellett tennie a jegyzőnél, hogy érvényes a házassága. A nő szerint így akarták a hivatalban helyrehozni a saját tévedésüket.

Ám szerinte ez a nyilatkozat is hamis, mivel papír szerint a házasság nem érvényes, ezért az ügyet, mint mondta, nem fogja annyiban hagyni.

Megosztás Facebookon