nlc-logo

Engedélyezi, hogy az nlcafe.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

Család
„A szülők nem hagyják élni a gyerekeiket” – Így lehetsz jóban a kamasz gyerekeddel

„A szülők nem hagyják élni a gyerekeiket” – Így lehetsz jóban a kamasz gyerekeddel

A kamaszkor olyan, mintha ismétlődne a dackorszak, a sztereotípiák szerint ilyenkor elviselhetetlenné, kezelhetetlenné válnak a gyerekek. Arra kerestem a választ, hogy csinálják mégis azok a szülők, akik jóban vannak a kamasz gyerekükkel.
Kun Gabi
Kun Gabi
f Ajánlom

Nemcsak szülőket kérdeztem a tapasztalataikról, hanem kamaszokat is, hogy lássuk, mit gondolnak, mi a hiba, miért nem értik meg egymást a tizenéves gyerekek és a szülők. Két kamasz nyilatkozott arról, hogy szerintük általában mi az oka annak, hogy a családban feszültség van.

„Szerintem az a baj a szülőkkel, hogy mindig tudják helyettünk, mit akarunk.

Hogy hogyan akarunk öltözködni, hogyan akarjuk az emberi kapcsolatainkat alakítani, és hogy mi számunkra a legjobb döntés szinte bármilyen helyzetben. Valójában mi, kamaszok folytonosan változunk, és sokszor még saját magunkat is meg tudjuk lepni egy-két új változtatással, döntéssel. Mindezt mégis fontos szerintem, hogy egyénileg hozzuk meg, mert ha rossz döntést hozunk is, fontos benne az a rész, hogy önállóan hoztuk, és ha elrontunk is valamit, később tanulságul szolgálhat. Mégis elmondhatjuk a végén, hogy saját tapasztalat.”

„Rossz az egyes szülőkben, hogy nem engedik élni hagyni gyermekeiket, és ettől a túlóvástól akár el is veszíthetik őket. Illetve ez kihozhatja belőlük a rosszabb fajta lázadó, megállíthatatlan és indulatos tinédzsert. Egyesek meg túlságosan túlterhelik gyermeküket mindenféle különórával programokkal. Hagyni kell, hogy a gyerek döntsön az életével kapcsolatban. Nem a szülők által kiválasztott utat kell járnia. Egy jó szülő dolga a helyesnek vélt útra terelgetni a gyereket, és nem a saját elvárásainak megfelelve nevelni.”

Úgy tűnik, hogy nincs is benne olyan nagy titok, hogy mi kell ahhoz, hogy jóban legyünk a kamaszokkal.

Ahogy a két tinédzser, úgy az anyukák tapasztalatai is azt mutatják, hogy abban rejlik a békés együtt élés a tizenéves gyerekeinkkel, hogy ne akarjuk őket mindenáron irányítani és hagyjunk nekik elég szabadságot ahhoz, hogy kibontakozzanak.

Szilvia a kislánya, Málna másfél éves korától egyedülálló anyaként állta a sarat, mára pedig egy remek felnőtt gyereke van, akivel példaértékű volt kamaszkorában is a kapcsolata. Szívesen megosztotta a tapasztalatait, hogy milyen út vezetett odáig, hogy ilyen békésen sikerült venni a kamaszéveket.

Erről a témáról azonnal három szó jutott az eszembe: szeretet, bizalom és elengedés. Kamaszokról szerintem nem lehet a kamasz meghatározás állapotától kezdődően írni, hiszen minden gyerek valamilyen úton jut el ehhez az életciklushoz. Ennek az útnak van inkább szerepe abban, hogy ki hogyan éli meg a kamaszkort.

24 és fél évesen lettem anyuka és talán pont amiatt, hogy ebben a korban az ember még felelőtlenebbül él, a gyerekvállalást sem éreztem akkora nagy „feladatnak”. Lehetne itt ugrani egy pár hónapot vagy évet, de ne ugorjunk, mert a kis emberek érzelmi fejlődése már az alatt a kilenc hónap alatt elkezdődik, ebben biztos vagyok. Ahogy tervezzük, ahogy várjuk őket, az mindent eldönt.

A család sztori annyira nem fényes, mert még nem volt másfél éves, és különváltunk az apukájával, de születése pillanatától ő volt nekem minden, és rengeteg energiát adott ahhoz, hogy túllépjek a váláson. Szinte még én is gyerek voltam, ezért nagyon hiányzott egy idő után az, hogy elmehessek otthonról, és én is előtérbe kerülhessek újra mint nő. Mentem is, amit nem bántam meg. Ehhez nagy segítség volt persze az anyukám, aki a második legfontosabb ember a lányom életében. Ő tanította fára mászni, biciklizni, sőt amiatt, hogy nekem a lányom egyéves korában vissza kellett mennem dolgozni, nagyon sok mindent élt meg vele elsőként. Ez nagyon frusztráló tud lenni, de át kell lépni rajta, mert visszacsinálni nem lehet. Közös életünk során kb. hétszer költöztünk, ez idő alatt ő 3 óvodába, 3 általános iskolába és 1 gimnáziumba járt.

család anya tini kamasz

„Rossz az egyes szülőkben, hogy nem engedik élni hagyni gyermekeiket, és ettől a túlóvástól akár el is veszíthetik őket.” (Fotó: thinkstock)

A költözéseket nagyon könnyedén vette, valószínűleg azért, mert én sem csináltam belőle problémát. A közösségbe illeszkedés sem okozott gondot, viszont az intézmények egy része sok kárt tett a magabiztosságában, önértékelésében, amire én is menet közben jöttem rá. Ha most lennék újra kisgyerekes anyuka, már sokkal tudatosabban választanék.

A gimnázium viszont zseniális volt, egy olyan iskola, ahol a gyerek személyisége a legfontosabb. Az, hogy megtanuljon gondolkozni, véleményt alkotni, érvelni, álmodozni, élni. Leginkább követve azt az elvet, amit én is vallottam világ életemben, hogy mindenki önálló személyiség, nem kell hasonlítania senkire, nem kell példálózni neki senkivel. Én sem akartam soha, hogy Málna olyan legyen, mint a barátnőm vagy a szomszéd lánya. Úgy jó, ahogy van.

Bárhogy is volt, bárhol is laktunk, mi mindig őszintén beszéltünk egymással. Nem titkoltam el előle semmit és nem volt olyan kérdés, amire ne válaszoltam volna őszintén. Ha nem akart iskolába menni, mert „szar” napja volt, akkor a cinkosa voltam, és igazoltam a hiányzást, amivel soha nem élt vissza. Ha ki akart valamit próbálni, annyit kértem, hogy velem próbálja ki, ha kell, segíteni tudjak. Ha fiúkkal kapcsolatban volt kérdése, arra is simán válaszoltam, tabuk nélkül. Ha el akart menni a barátaival, szétkaparva a kezemet, otthon ülve, idegesen vártam, de elengedtem. Azt kértem csupán, hogy legyen mindig elérhető, és azonnal hívjon, írjon, ha bármire szüksége lenne. Milyen fura, hogy lassan 23 éves, és egy ideje mindez a visszájára fordult, már ő az, aki lecsesz, ha nem veszem fel a telefont vagy nem válaszolok az üzenetére időben.

A lényeg az, hogy szeresd a gyerekedet, fogadd el olyannak, amilyen, és legyél hozzá őszinte, akkor nem érhet nagy meglepetés. Ugyanezeket fogod te is visszakapni tőle. Én egy hihetetlenül magas érzelmi intelligenciával megáldott gyerkőccel élhettem együtt 22 éven keresztül. Most megkérdeztem tőle, hogy ő hogy élte meg a kamaszkort, mire a válasz: nekem volt egyáltalán olyan?

Azoknak a véleménye is fontos, akiknek ugyan még nincs kamasz gyerekük, de élénken emlékeznek a saját kamaszkorukra és már le tudták vonni a tanulságokat a szüleik viselkedéséből. Mindannyian úgy tekintenek vissza erre a korszakra, hogy jóban voltak a szülőkkel, mert nem állítottak számukra túl sok korlátot, elvárást és amennyire lehetett, szabadon hagyták őket élni.

„Megbeszéltünk mindent, egyenrangú félként. Soha nem szorítottak határok közé, nem volt kontroll vagy szigor. Illetve ha már gyanította, hogy gázos lehet egy helyzet, akkor az életkorunknak megfelelő prevenciót alkalmazott, azt is mindig megbeszélve. Nagyon jó példa erre a szexuális élet elkezdésének az időszaka, alkohol és dohányzás téma.

Tanulásnál pedig nálam az vált be, hogy ha nem akartam tanulni, akkor leült mellém, hogy segít (nem is akart igazából) és én ezt annyira utáltam, hogy inkább elküldtem, és tanultam egyedül.” – Enikő

Hajam égnek áll, ha belegondolok, hogy anyukámék mennyire jó arcok voltak, nem tiltottak semmitől, tudták, hogy ha baj van, akkor amíg meg nem mondom, addig az én dolgom. Nem tiltottak tényleg, inkább csak elmondták, hogy ők mit gondolnak a dolgokról. Nagyon nyomták a tanulást, de azt is úgy, hogy belássuk, nekünk miért fontos. Nagyon szoros volt a kapcsolatunk akkor is, most is, mindent, tényleg mindent el tudok neki mondani. Abszolút baráti-támogató a kapcsolatunk. Sosem féltem tőlük. Főként anyától nem. Azt hiszem ez a kulcs. – Réka

„Nekem is jó volt a kapcsolatom anyukámmal, nálunk a bizalom volt a kulcs, sosem korlátoztak semmiben, hagyták hogy a magam útját járjam. Hozzáteszem, ez nem mindegyik tesómnál volt működő módszer.” – Orsi

„Nálunk nagyon jó volt mindig a kapcsolat, anyu érezte, ha valami történik, nem lehetett titkolózni, mert tudta előre. Mindig egyenrangú félként kezelt, és soha nem féltem megbeszélni vele semmit, mert nem büntetett: ketten megoldunk mindent. Amíg a tanulás rovására nem mentek dolgok, addig szabad voltam, mert az fontos volt, a tanuláshoz mindent megkaptam. Többi, bulik ilyesmi valamit valamiért cserébe mentek, pl. hétvégi takarításban besegítésért cserébe mehettem.” – Vanda

A legtömörebben pedig egy apuka, Ernő fogalmazta, nem épp virágnyelven, de lényegretörően, hogy mi a titka a jó kapcsolatnak a kamaszokkal:

Nem b*szakodunk velük. Meg minden, ami előtte volt.

Megosztás Facebookon