nlc-logo

Engedélyezi, hogy az nlcafe.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

Család
Van bármi értelme a lánykérésnek? Tényleg akarják ezt a férfiak?

Van bármi értelme a lánykérésnek? Tényleg akarják ezt a férfiak?

Gondolom, hogy sokan lesznek rendkívül idegesek, ha elmondom, hogy szerintem a lánykérésnek túl sok értelme nincs. Nem azt mondom, hogy soha, meg azt sem, hogy ne csinálja az, aki szeretné csinálni, mert persze, hajrá, de igazán nagy anakronizmusnak érzem ezt a mai világban. De azért tudom árnyalni a véleményemet, hátha elfogadhatóbb lesz egy kicsit.
Anyám borogass!
f Ajánlom

Szóval nem akarom én elvenni senkinek az örömét, főleg, ha ez egyszerre két ember öröme, mert a fiú is meg akarja kérni a lány kezét, a lány is meg akar kérve lenni – így szépen szólva, és akkor feloldódnak a szép társadalmi aktus boldogságában. Ez így rendben volna, csak nekem úgy tűnik, egy olyan furcsa helyzetben próbáljuk túltolni ezt a lánykérős dolgot, ahol éppen az ellenkezője felé haladnak az események.

Tudom, hogy ha előhúzom az egyenlőség kártyát, most mindenki ideges lesz, mert legyünk egyenlők a munkahelyi fizetésben, ne a párnán és a lánykérő díványon, oké, rendben, én csak azt kérdezem, hogy ez így tényleg mindenkinek jó?

Mármint például a férfiak is ezt akarják? Mert ha igen, akkor egyértelműen lájkolom! Ők tényleg izgalmas, rejtvényfejtős utazást akarnak kitalálni, tortába rejtett gyűrűket kotorászni a tejszínes töltelékben, ha véletlen nem sikerül megtalálni, forradalmi ötletekkel előállni, vagy tömeg előtt hosszú beszédet mondani a szerelméről? Nem teljesen kizárt, hogy élvezik, de néha kicsit kételkedem benne. Persze, ennyit igazán megtehetnek… értünk, nem?

És egyébként azt aláírom, hogy van olyan helyzet, amikor fontos, hogy a férfi deklarálja, hogy akarja, tényleg akarja, nem csak a nő akarja, bár valahol abszurd, hogy egyes esetekben 8 rózsaszín krokodil hozza konvojban a cipőt, amiben a jegygyűrű található, vagy egy kiselefánt balettozik egy bagollyal, aki huhogva hozza csőrében a karikagyűrűt, de mindegy, viszont a szituáció gyakran – még krokodilok és baglyok nélkül is – kifacsart lehet, nem? Amikor a nő évek óta titokban várja, hogy a férfi kifejezze azt, amit ő akar, hogy kifejezzen. Hogy ennek a dolognak, a csillogó-villogó lánykérésnek akkor is meg kell lennie, ha ezerszázalékosan biztos, hogy a hölgy igent fog mondani, mert ez így van rendjén.

Persze nem tudom, hogy van rendjén, mert szerintem az is rendjén van, ha egy nő kezdeményez kapcsolatot, az is, ha egy férfi, az is, ha a nő akar házasodni, az is, ha a férfi, de érdekes módon MINDIG úgy kell tenni, mintha igazából a férfi akarná.

Régen a csábításban is illett úgy tennie legalább egy úrinőnek, hogy ezt a férfi akarja, ahogy mindent ő akar, a kézfogást, az érintést, a csókot, a szexet, a kapcsolatot, a házasságot, ma már ez kevésbé elvárás. De a házassággal kapcsolatban megmaradt. És néha fontos is, hogy biztosak legyünk abban, hogy ő most ezt bevállalja. Hogy ezzel a gesztussal kimondja, hogy akarja velünk a házasságot. De ha le vannak osztva a kártyák, ha tudja, hogy nekünk igen, akkor azért kicsit fura, hogy kizárólag neki kell lépni, nem?

És ráadásul nem is akárhogy. Mert manapság nagyon közkedveltek az extra lánykérések, sőt, versenyezni is lehet velük, és kicsit minimum, hogy legyen már valami szellemes, különös, vagyis legalábbis az Eiffel-tornyon történjen, szép időben, semmiből előugró cigányzenekarral, röppenő galambokkal, felszálló lufikkal, persze totális meglepetésként (mert soha eszünkbe nem jutna házasságra készülve, hogy majd pont itt és most fog ez megtörténni, mint annyi más emberrel), és azért valami extra különös is legyen még benne, hogy az évfordulónk napján történjen (szívás, ha ez január, mert szétfagyunk ott a magasban, így nem lesz napsütés sem), és valaki videózza is le, mert fel kell dobni a YouTube-ra, és lehetőleg lássa vagy kétszáz ember, és ünnepeljen, de azért mégis legyen intim, és szóljon kettőnkről. Hát izé…

Nem könnyű feladvány. De ha ezt akarják, akkor persze. Éljenek a spontán röppenő galambok!

Csak fura, nem? Hogy egyenlők vagyunk, együtt döntünk, de ebben a dologban legalábbis úgy teszünk, mintha nem együtt döntenénk, hanem ő döntene, és mi vagy elfogadnánk, vagy elutasítanánk. Ez talán szőrszálhasogatás, és meg kellene kérdezni a férfiakat is, szeretik-e a lánykérést, vagy csak a lányok miatt csinálják, és az is lehet, hogy ez tölti fel a romantikaszintet a minimumra, már akinek erre szüksége van, de azért halkan mégis megkérdem: tényleg kell ez nekünk?

Hogy ne csak a saját véleményünket hangoztassuk, megkérdeztünk két párt is, akik a közelmúltban döntötték el, hogy összeházasodnak. Ők mindannyian pozitívan beszéltek a lánykérésről, bár nagyon különféleképpen:

„Nekem izgalmas volt kitalálni, hogyan kérjem meg Juci kezét, eleve imádok szervezni, szeretem kitalálni a részleteket, és már az is izgat, hogy jó tervet tudok-e kidolgozni. Azért csináltam, hogy legyen egy nagy és jó napunk, meg a terv miatt. A terv maga volt a lényeg. Hogy lássam, elég váratlan fordulatot tartogatok-e, és minden a helyén, a megfelelő időben történjen. Egyszer csúsztunk el: a Margit-szigeten, a szökőkútnál az álruhás embereim felfedték magukat, ez majdnem mindent félrevitt, de szerencsére Juci nem kapcsolt, így várhattam a bringóhintós túrája után a nagyréten egy teljes capoeiracsoporttal. Nagyon szép emlék. Meg főleg, persze, hogy igent mondott, de azt azért sejtettem.” (Balázs)

Reménykedtem, hogy Balázs megkéri a kezem, mert az olyan izgi-romantikus dolog, és ő ezerszer jobb helyzetet talált ki annál, amit én valaha el tudtam képzelni. Nem is sejtettem, hogy ilyesmi lehetséges. Mindenféle váratlan események történtek, ki kellett nyomozni egy csomó mindent, és kábé a felénél esett csak le nekem, hogy miről lehet szó. Soha nem fogom elfelejteni. (Juci)

„Liza régóta akarta, hogy elvegyem, én el is akartam venni, csak nem tudtam rávenni magam erre a dologra. Az eljegyzésre. Végül aztán megtettem. Elvittem egy étterembe, elég flancos helyre, és belerejtettem a gyűrűt a pezsgőbe. Nem tudjátok, ez nekem milyen bonyolult volt: lemérni a gyűrűt, előtte az egyiket titokban ellopni, kitalálni, hogy mi tetszhet neki – persze fogalmam sem volt –, kiötölni, hogy kerüljön a gyűrű a pezsgőbe, és rájönni utána, hogy ettől tiszta ragacs lesz, amikor kivesszük. Így is életem legnagyobb mutatványa volt. Szerencse, hogy igent mondott, és elismerte, hogy jó volt a szervezés.” (Jenő)

„Számítottam rá, hogy Jenő felteszi a kérdést, kicsit reménykedtem is aznap. Nem hiába. Szép gyűrűt választott, bár megegyeztünk, hogy ez a kísérő gyűrű lesz, és ketten együtt veszünk majd jegygyűrűt. Már neki is kezdtem az esküvő szervezésének. Alig várom a nagy napot.” (Liza)

Megosztás Facebookon