„Nem igaz, hogy ennyire béna vagy” – A lelki terror rosszabb, mint egy pofon

Érvelésük szerint azért, mert a fizikai bántalmazás legalább egyértelmű: kaptál egy pofont, tudod, hogy bántottak, könnyebben ráébredsz, hogy nagy bajban vagy. Egy pofon után eltűnődsz, hogy biztos jól ismerted-e meg a férfit, akivel összekötötted az életedet, és hamarabb jöhet a felismerés az újabb és újabb pofon után, hogy lépni kell a testi és lelki épséged érdekében.

A lelki terror esetében azonban akár évek is eltelhetnek anélkül, hogy észrevennéd, hogy bántalmazás áldozata vagy. Anita esetében épp tíz év kellett hozzá.

„Elképesztő számomra is, de egész egyszerűen nem vettem észre, hogy mi történik velem, hogy bántalmazó a férjem. Persze az feltűnt, hogy elkezdtem félni az estéktől, mert rosszul éreztem magam a bőrömben a férjem mellett. Állandó lelkifurdalásom volt, mert folyton megsértődött rám valamiért. Olyan apróságokat képzelj el, mint hogy nem oda tettem vissza a tejet a hűtőben, ahol ő szerette, vagy hogy nem jó irányban hajtottam össze a tiszta pólóját.

Ilyenkor aztán vagy jött a szöveg, hogy nem igaz, hogy ennyire béna picsa vagyok, hogy nem bírom megtanulni, hogyan kell jól csinálni, vagy pedig nem szólt hozzám egész este, én meg találgattam, mi baja lehet, és próbáltam megbékíteni.

“Lehet, hogy nem ütött meg, de…”

Nem kímélt mások előtt sem, ha elmentünk egy társaságba, rendszeresen megalázott. Két taktikája volt: az egyik az, hogy semmibe vett, mintha nem is lennék a felesége, és látványosan flörtölt másokkal, remekül elnevetgélt a többiekkel, ha megszólaltam, úgy tett, mintha ott sem lennék. A másik meg az volt, amikor cikizni kezdett, mintha viccelődne, hogy mennyire meghíztam, vagy hogy milyen butaságokat beszélek mindig, és különben is, életképtelen lennék nélküle, mert a múltkor is mit össze nem bénáztam a kártyás fizetéssel. Mindig épp csak annyira bántott, hogy ne legyen feltűnő, ne érezzem azt, hogy bántva vagyok.

Persze éreztem, csak elhessegettem, hogy biztos én vagyok a túlérzékeny, hiszen a férjem is megmondta, hogy mindent túlreagálok.

Kételkedtem magamban, az ítélőképességemben, elhittem, hogy nélküle nincs élet. Tíz évig tartott, és végül egy férfi kellett hozzá, hogy felnyíljon a szemem. Egy kollégám elkezdett udvarolni nekem, én meg nem is értettem, mit akarhat tőlem, hiszen csúnya vagyok, kövér vagyok, nem vagyok jó semmire. Aztán megláttam magamat az ő szemén keresztül, és rájöttem szép lassan, hogy mit művelt velem a férjem az évek során. Nem csaltam meg a kollégámmal, hanem előbb elköltöztem, és utána kezdtem csak kapcsolatot vele. Azóta is együtt vagyunk, már öt éve, és sosem voltam még boldogabb.”

„De annyira akartam, hogy valaki, bárki szeressen, hogy inkább nem figyeltem a saját megérzéseimre” –Fotó: Hatalmas kis hazugságok sorozat

Erika történetében az látszik, ahogy a bántalmazója apránként rombolta le minden önbizalmát, észrevétlenül férkőzött a fejébe.

„Az én férjem sem emelt rám sosem kezet, cserébe viszont teljesen tönkretette az önbizalmamat. Persze az én hibám is, mert nem akartam meglátni a jeleket, amik már a találkozásunkkor is látszottak. Az a fajta volt, aki nagyon szerette sajnáltatni magát, minden történetében ő volt az áldozat. Állandóan beszélt, leginkább saját magáról és arról, milyen sérelmek érték. Ez lett volna az első jel, hogy nem szabad vele kezdeni, de figyelmen kívül hagytam. Pedig amikor az exfeleségéről úgy beszélt, hogy abból szinte ő mint férj szentként jött ki, gyanút foghattam volna.

De annyira akartam, hogy valaki, bárki szeressen, hogy inkább nem figyeltem a saját megérzéseimre. A férjem ezek után szabályos agymosást tartott, szépen, lassan beette magát a bőröm alá.

A szavak mestere volt, addig beszélt, amíg már elhittem neki mindent feltétel nélkül, azt is, hogy nem vagyok beszámítható, és hogy amit én gondolok, az biztos nem úgy van. Nagyon nehezen jöttem ki belőle, kellett hozzá egy pszichológus, akihez titokban jártam, mert úgy éreztem, megbolondulok.

Ez, mondjuk, el is hangzott a férjem szájából elég gyakran, hogy megőrültem, és nem vagyok pszichésen egészséges.

A pszichológussal folytatott beszélgetések segítettek ráébredni, hogy nincs velem semmi baj, a férjem viszont egy manipulátor bántalmazó, aki élősködik rajtam. Persze ez nem azt jelenti, hogy könnyedén szakítottam volna, mert addigra elég mélyen belém magyarázta, hogy nem boldogulnék nélküle. Végül azért léptem, mert azt láttam, hogy a gyerekünkkel is ugyanazt csinálja, mint velem, ami már volt annyira fájdalmas, hogy amikor kétéves volt a kislányunk, beadtam a válópert. Azóta a minimális, kötelező kapcsolatban vagyok vele, de már öt perc találkozás után is olyan, mintha leszívná minden energiámat.”

Ha te is bántalmazó kapcsolatban élsz, fordulj a NANE egyesülethez segítségért!