2018. Február 06.

„Szakított velem a barátnőm, mert utál a férje”

Elvira és Bea ezer éve barátnők. Vagy legalábbis ezer éve barátnők voltak. Egészen addig, amíg Bea férjhez nem ment Zsolthoz, mert onnantól fogva minden megváltozott, vagyis egy idő után nyilvánvalóvá vált, hogy már soha nem lesz semmi sem a régi.

Anyám borogass!

Megkérdeztük mindkét nőt, de teljesen másképp mesélték el a történetet, így végül nem is lehet senkinek sem egyértelműen igazat adni. Először Elvira mondja el a történetét:

Én mindent mindig Beának mondtam el, és szerintem ő is nekem. Erre mondhatjuk, hogy országos barátnők voltunk. Mindent megosztottunk, együtt buliztunk, együtt sírtunk, drukkoltunk egymásnak, nem vesztünk össze pasin, legfeljebb ruhákon, de azon sem sokáig.

Tényleg ő volt a lelki társam, még akkor is, amikor barátom volt. Vagy ha nem a lelki társam, az első számú barátnőm. Aztán jött Zsolt. Eleinte semmi bajom nem volt vele, kicsit, mondjuk, túl magabiztosnak tűnt mindig is, de Beának mindig ezek az alfák jöttek be. Drukkoltam, hogy sikerüljön, mert Bea az első pillanatban belezúgott, mint egy kis csacsi. És hamar össze is jöttek, madarat lehetett volna fogatni vele, repkedett a boldogságtól. Annyi zavart igazából, hogy alig maradt rám ideje, de ez a szerelem elején természetes.

Zsolt három hónap után megkérte a kezét, és már el is kezdték szervezni az esküvőt. Mondtam, hogy ez talán túl korai, nem? Bea azt válaszolta, nem, mert mi gondolkodni való van ezen, hiszen ő halálosan biztos. Nem annyira hittem ebben, de mit tudtam mondani.

Aztán elkezdte lemondani a találkozókat. Azt is, amit előre megbeszéltünk. Mert közbejött valami, és éppen találkozni kellett az esküvőszervezővel. Mert Zsoltnak megfájdult a feje. Mert ő lett rosszul. Mert már régen találkoztak, és most együtt kell lenniük, mert takarítania kell és hasonlók. Nem értettem. Kérdeztem is, hogy mondja meg inkább az igazat, mondja meg, hogy miért nem akar találkozni velem, de azt felelte, semmi más oka nincs.

Fotó: thinkstock

Igyekeztem semmi rosszra nem gyanakodni, de hiányzott a barátnőm, Zsoltnak meg már a neve is idegesített. Az ütött nagyot, amikor egyszer végre azért összefutottunk, egész jót beszélgettünk meg sétáltunk, de a végén megjegyezte, hogy nem találkozhatunk gyakran, mert ’a Zsolti szerint én nem vagyok rá jó hatással.

Köpni-nyelni nem bírtam, nem is értettem, mit beszél. Az én vagány barátnőm, aki senkinek sem hódol be, most egy ilyen baromsággal jön. De nem tágított. Azt mondta, fogadjam el, mert ő mindenképpen meg akarja tartani a szerelmét, és semmi más nem olyan fontos neki.

Elfogadtam.

Zsolttal egyszer találkoztam az esküvőjük előtt, és szemtől szembe megkérdeztem tőle, hogy tényleg eltiltja-e tőlem Beát, és tényleg azt mondta-e, hogy rossz hatással vagyok rá.

Azzal a szemét, magabiztos mosolyával azt mondta, hogy szálljak le Beáról, meg hogy ő nem tilt el senkit, Bea maga döntött úgy, hogy nincs szüksége rám.

Csak Bea kedvéért mentem el az esküvőjükre, de a volt barátnőm azóta sem hívott fel, és az ismerősök azt mondják, hogy alig van kapcsolata másokkal. Nagyon sajnálom, mert hiányzik, senki nincs, akivel annyi mindent meg tudnék osztani, de persze nagyon mérges is vagyok. Mert Zsolt egy rohadt manipulátor, de Bea meg hagyja magát. És engem totálisan beáldozott.”

Elvirát sosem fogom elfelejteni. Tényleg nagyon szerettem. De most babát várok, és csak a kicsire akarok koncentrálni, és nem akarom hallgatni, hogy Zsoltra teszi a megjegyzéseket, és nem akarom azt sem, hogy féltékeny legyen az életemre csak azért, mert én gyereket várok, ő meg nem.

Először akkor láttam meg az igazi arcát, amikor összejöttem Zsolttal, és Elvira egyszerűen mindig beleszólt a boldogságomba. Állandóan azt kérdezte, hogy biztosan őt akarom-e, tényleg azonnal össze kell-e házasodnunk, arra célozgatott, hogy Zsoltnak mennyi barátnője volt előttem, és biztosan nem hűséges, utalgatott arra, hogy tud valamit a páromról, amit én nem, és ha elmondaná, akkor minden megváltozna, szóval egyszerűen aláásta a kapcsolatunkat, de szerencsére nem sikerült, mert mi Zsoltival nem tudtunk elszakadni egymástól” – mondja Elvira, aki a történet másik oldalával ismertet meg.

Egyszer azzal fenyegetett, hogy nem jön el az esküvőnkre sem, mert úgy érzi, hogy Zsolt utálja, és ez egyébként is egy rossz döntés. Nagyon megsértett ezzel, bár végül eljött, ott gubbasztott a sarokban, és szerintem nagy levegőt kellett vennie, hogy gratuláljon.

Pedig az én életem egy beteljesült álom. Hiszen a férjem csodálatos, jóképű, és gyerekünk is lesz, utána nem kell rohannom vissza dolgozni, és ebben a helyzetben nyilván nincs időm úgy bulizni és barátnőzni, mint régen.

Lehet, hogy Zsolt nem szereti Elvirát, de nem ez az oka annak, hogy nem találkozom vele, hanem mert nem tudok mit kezdeni az irigységével és a beszólásaival.

Keresett néhányszor az esküvőnk óta, de én vagy nem válaszoltam, vagy nem értem rá. Mert mindenki bocsásson meg, de fontosabb volt, hogy a férjemmel legyek, akkor éppen miniszünidőre mentünk vidékre, és ha nem indulunk időben, nem lesz időnk este vacsorázni, sétálni.

Zsolttal megbeszéltük, hogy mindkettőnknek a családunk a legfontosabb, és mindent ennek rendelünk alá, és mindent úgy csinálunk, hogy ketten együtt maradjunk.

Én így is cselekszem, és boldog vagyok. És sajnálom, ha Elvira mérges rám, sajnálom, ha irigykedik, remélem, hogy egyszer még jóban leszünk, és kívánom, hogy találja meg a számára megfelelő párt.”

Bár a titkos célunk az volt, sajnos, a barátnőket ezzel a külön-külön lezajlott beszélgetéssel nem sikerült közelebb hozni egymáshoz. Bea két hónap múlva szül, Elvira pedig randizik.