nlc-logo

Engedélyezi, hogy az nlcafe.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

Család
A hatvanhat éves anya dolgozik meg még fia záloghiteléért is – élősködő fiatalból sosem lesz hálás gyerek?

A hatvanhat éves anya dolgozik meg még fia záloghiteléért is – élősködő fiatalból sosem lesz hálás gyerek?

Olvasóink többsége szerint a szülő hibája, ha a huszonéves gyereke élősködik rajta. De talán nem is volna olyan nagy baj ez, ha később, idősebb korukban kaphatnának viszonzást, amikor ők szorulnak rá a segítségre. Ám erre kevés a remény kommentelőink szerint.
Kempf Zita
Kempf Zita
f Ajánlom

A „mamahotel”, „apabank” jelensége (amikor a huszonéves gyerekeket sehogy sem lehet rávenni arra, hogy különköltözzenek a szüleiktől) régóta ismert. Ám van ennek egy kiterjesztett változata, sokak számára talán még ennél is érthetetlenebb és idegesítőbb, amiről nemrég írtunk. Ez az a helyzet, amikor a gyermek már elköltözik a szüleitől, sőt akár állása is van, ám néhány (vagy akár az összes) kiadását még mindig a felmenői fedezik. Meglepően sok magyar családban alakul így a helyzet, olykor nem is tudatosan. Csak valahogy így kezdődött, aztán utólag egyre nehezebb visszavonni azt a támogatást, ami addig „járt”. Ez a legnagyobb baj talán, hogy egyes fiatalok ráadásul úgy fogják fel a segítséget, hogy az jár.

Mint például a cikkben megszólaló, huszonhat éves Juli, aki szerint a szüleinek kutya kötelessége harmincéves koráig eltartani őt. Kortársa, a huszonöt éves Dóri ki is fejti, miért volna igazságtalan megvonni az apanázst: „Amíg gimisek voltunk, a szüleink állták a különórákat, a sportolást, a zsebpénzt a bulikra, az utazási költségeinket, na és a ruhákat. Mindez pedig totál természetes volt nekünk. Elképzelni is nehéz, hogy ezekről lemondjunk. Bevallom, egy darabig én sem értettem, hogy miért is kellene. Csak mert már dolgozom? Vagy mert elmúltam húszéves? Ha a teljes rezsinket és kajánkat nekünk kellene fizetnünk, irtó szorosra kellene húzni a nadrágszíjat.”

Olyan, mintha nem vennék észre, hogy igen, körülöttük mindenki, aki dolgozik, maga fizeti a költségeit, és ehhez bizony szorosra kell húzni a nadrágszíjat (pláne, ha ruhát venni, szórakozni is akar valaki). A szüleiknek kicsit még szorosabbra, hiszen ők más felnőttek kiadásait is fedezik.

Olvasóink többsége felháborodott azon, hogy a fiatalok így gondolkodnak, és legtöbben szembeállították ezt saját példájukkal, hiszen a legtöbben tizenéves koruk óta maguk keresik meg a pénzt az „extrákra”, sokuknak pedig az is egyértelmű, hogy ha valaki munkába áll, maga fizeti a rezsijét és az élelmiszert is, akár külön lakásban lakik, akár maradt a szüleinél. Viszont ők is bőven ismernek negatív példákat.

A föld alá süllyednék szégyenemben, ha lenne saját jövedelmem, és élősködnék a szüleimen! Mint egy parazita… – írja Simler Tünde. – Bőven elég volt az, amivel felnőttkoromig támogattak, nem is lett volna szívem utána követelni.

Szinte minden barátnőm családjában van egy “fekete bárány” gyerek, aki nem akar felnőni, és élősködni akar a szülein – írja csinomjank. – Engem tízéves korában akasztott ki a gyermekem, amikor teljesen megdöbbent azon, hogy felnőttkorában nem fogjuk eltartani. Ő akkor úgy gondolta, hogy halálunk napjáig kötelességünk őt eltartani. Miután megszerezte a diplomáját, két évig otthon ült, semmivel nem tudtuk rávenni semmilyen munkára. Majd hallottuk, hogy valakinek azt mondta, hogy “az egyetem után joga van az embernek két év pihenésre”. Szerencsére dolgozik azóta.”

Már tizenöt évesen megkerestem a Simson árát, és a szülők soha nem adtak pénzt benzinre. Hangyáéknál és a méheknél ezt hívják úgy, hogy here” – dohog a Gorcsev Iván néven kommentelő olvasónk.

Ki keresi meg, és ki költi el? (Profimedia)

Kovács Judit kommentelőnk sógornője Angliában dolgozik, onnan fizeti a fia családjának házvásárlásra felvett devizahitelét. „Már hatvanhat éves lesz, eléggé nehezére esik a munka, de csinálja. Egyébként a fia és a menye dolgozik, de nem tudnak beosztani, meg mint mondják, a két gyerek is sokba kerül… Az egyik fiútestvérem lánya pedig Pesten tanul. Vettek neki lakást, aminek a részleteit és a rezsit is ők fizetik. Sőt a testvérem (mert már ingyen utazik) minden héten viszi fel a főtt ételt. Én tizenkilenc éves elmúltam, mikor elkezdtem dolgozni. Otthon laktam, de első perctől kezdve adtam haza pénzt, a rezsibe és a kajába is.”

Abban a véleménymondók mind megegyeznek, hogy nem a különéléstől lesz felnőtt valakiből, hanem attól, hogy a vele járó jogokon kívül a kötelességeket is felvállalja-e. Az viszont már megosztó kérdés, hogy ha nem, akkor az kinek a hibája. Sokan inkább a szülőknek róják fel az áldatlan helyzetet:

Ampelfrau: „Ha nincs pénzügyi kultúrád, akkor nagy valószínűséggel a felnőtt gyerekednek sem lesz.”

Tóth József : „Akinek ilyen a kölke, meg is érdemli, ő nevelte!”

Péter BÖreg: „Ne fizessen! A szeretet megnyilvánulásnak kölcsönösnek kell lenni. Ha nagyvonalúan szeretetből mindent kifizet, akkor ne reklamáljon. Ez ilyen egyszerű.”

Más is osztja azt a véleményt, hogy itt nem arról van szó, hogy az egyik fél ad, a másik meg csak elfogad. Valahol az adakozó félnek is megéri ez a felosztás – ha nem is pénzben: „A szülő próbálja a végletekig fenntartani a függőségi, ráutaltsági viszonyt közte és a gyereke között” – pszichologizál cabron.

Jikoku szerint az életfogytig „mamahotel”: a hülye szülők büntetése. „Ők is így nőttek fel? Biztos, hogy nem” – állítja.

Ebben viszont sokak szerint nincs igaza. Ők állítják, a jelenség egyáltalán nem új, és inkább az egyes személyekről mond el sok mindent. Vagyis a pumpolás létezett, mióta világ a világ:

Lillaréka: „Anyukám mindig úgy ment hogy bevásárolt előtte mamának. Aztán megjelent apám húga a szomszéd faluból, és “bevásárolt” a mamánál. A szüleim gondozták a mama kertjét, leszedtük a krumplit. Jött apám öccse, hogy akkor most ő visz krumplit – egy kapavágást nem tett.”

Teveke: „Napokig tudnám sorolni azon ismerőseimet, akik mára már nyugdíjasok, és világ életükben pumpolták a szüleiket. A faluban a sok idős emberhez addig jöttek a gyerekek látogatóba, amíg főztek, sütöttek nekik, jót ettek, felpakoltak minden finomsággal és hazamentek. Amikor a szülő megöregedett és nem tudott sütni, főzni, sőt inkább segítségre szorult a ház körül, a gyerekeknek ezer indokuk volt, hogy most miért is nem tudnak jönni.
És ezerszer láttam, amikor nem kellett a beteg szülő, de az örökségen hajba kaptak. Tehát legalább annyi önző és jellemtelen embert láttok az idősebb korosztályban, mint a jelenlegiben.

Teveke szerint van azért különbség, mégpedig a kitolódott életszakaszok miatt: „régen már tizenhét-tizennyolc évesen dolgoztak a fiatalok. Ma jellemzően továbbtanulnak, és sokkal később kezdenek el dolgozni. Előbb ismerkednek meg a bulizás, utazás, kirándulás élményeivel, és csak jóval utána azzal, hogy dolgozni is kell ezekért.”

Imént már felvetült még egy fontos kérdés: mi van, ha fordul a kocka, és már a gyereknek lesz több, a szülőnek kevesebb – akár pénzből, akár energiából? Vajon aki addig mindent megtett, az kap majd segítséget, ha neki lesz szüksége rá? „Még nem tudja a kedves szülő, hogy ha beteg lesz, akkor a lánya nem fog rajta segíteni, mert éppen nem ér rá… – oldd meg anya, a te életed! – ez jön majd” – írja egy olvasónk.

Kommentelőink között van azért olyan is, aki bevallja, ő igenis segíti a gyerekeit, ha nem is elvtelenül. Andrea fiatalabb lánya még egyetemre jár, de már teljesen önálló. „Havonta 30-50 ezerrel támogatjuk, bár ő minden utalásnál felhív, és mondja, hogy anya, de nem kell – meséli. – Én úgy érzem, míg be nem fejezi tanulmányait, addig segítem, ha tudom. A nagyobb lányon önálló keresettel él. Az öccsük még középiskolás, természetesen eltartjuk, de nincs zsebpénz, hanem dolgoznia kell érte, fűnyírás, hólapátolás… Persze, ha tehetném, vennék nekik saját lakást, viszont soha nem fizetném ki a számláikat vagy tartanám el őket. Büszkeséggel tölt el, hogy ha velünk bármi történne, akkor is megélne a jég hátán mindhárom gyerek.”

Megosztás Facebookon