Család

3 éven belül 5 gyereket szült

Leanne Shelton öt gyermek édesanyja, 2014-ben szülte első babáját. Aztán rövid időn belül kétszer szült még ikreket. Férjével együtt nagyon szeretik népes családjukat, de a szülők is belátják, hogy nem könnyű ennyi gyerekkel a teljes káoszt elkerülni.

A staffordshire-i házaspár nagyon boldog volt, amikor megtudták, hogy a feleség, Leanne Shelton gyereket vár. Leanne és Graham első gyereke 2014 júliusában született. Nyolc hónappal a szülés után kiderült, hogy az anya ismét terhes, 2015 decemberében ikreket hozott a világra. Alig telt el 14 hét, és újra bejelentkezett a gólya: kiderült, hogy Leanne megint várandós, és a szülők legnagyobb elképedésére, ismét ikrekkel terhes. A család legfiatalabb tagjai 2016 decemberében jöttek világra; a családi mérleg most úgy néz ki, hogy két szülőre jut öt gyerek.

Nem könnyű ezt a mennyiséget menedzselni, hiszen öt baba született három év alatt, a népes családnak sok a kiadása. Hetente 150 pelenkát használnak el, hét nap alatt 220 fontot (77 ezer forintot nagyjából) költenek élelmiszerre, és egyetlen nap alatt 3 és fél liter tej fogy el Sheltonéknál. Az anya elmondása szerint kész rémálom az egész családdal elmenni valahová, hiszen a gyerekek utaztatásához szükséges rengeteg holmival egyszerűen be sem férnek az autóba. Leanne mindennap reggel hatkor kel, és azt mondja, hogy ilyenkor egy óra alatt tudja az összes gyerekét megmosdatni és felöltöztetni. Persze ezt is csak úgy lehet kivitelezni, ha előző este már előre bekészíti a reggelit, és kikészíti a másnap felhúzandó ruhákat. 

Az öt gyerekből három heti három napot bölcsibe jár, az apa pedig bevállalta az éjszakai műszakot, hogy napközben otthon tudjon maradni, segíteni a feleségének. Graham este hatkor megy munkába és másnap hajnali fél háromkor ér haza. Segít az ebéd elkészítésében, és délután ő viszi a gyerekeket a bölcsibe.

A szülők most már végképp teljesnek tartják a családjukat, nem szeretnének következő alkalommal egy hármas ikres szülést megkockáztatni.

(via Mirror)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top