Család

„Van hét gyerekem és egy pozitív terhességi tesztem”

Belegondoltál már abba, milyen az élete annak, akinek egy egész gyerekregimentet kell terelgetnie nap mint nap? Sokgyermekes édesanyák mesélnek.

Szülőnek lenni a legkeményebb meló a világon. Persze a legjobb dolog is az életben, de azért vannak iszonyú nehéz pillanatok, amikor az ember legszívesebben a világból kiszaladna. Tudják ezt jól azok is, akiknek egy vagy két gyerekük van. De mit szóljanak akkor azok az anyák, akik öt vagy még több gyereket nevelnek? Ha nem is sokan, de léteznek ilyen szülők is. Az életük kész logisztika, nekik is vannak jó és rossz pillanataik, és nem, egyáltalán nem minden percben gondolják azt, hogy ha újrakezdhetnék, mindent éppen úgy csinálnának, mint eddig. Nagycsaládos édesanyák kínzó gondolataikat osztották meg a Whisperrel, ezekből válogattunk.

A hasonlóságról:

„Öt gyerekem van három különböző apától. És elmondhatatlanul hálás vagyok, hogy mindegyik rám hasonlít.”

Az okokról:

„Hat gyerekem van. Négy fiú és két lány. Van három kutyám is, meg egy férjem. Azért alakult így, mert régen mindig egyedül voltam egy nagy, üres házban. Most viszont telt házban élek, és nem is lehetnék ennél boldogabb.”

 

Az észosztásról:

„Utálom, amikor gyermektelen emberek osztják az észt a gyereknevelésről. Öt kölyköm van, nem szorulok az útmutatásodra, köszi!”

A mindennapokról:

„Hatgyerekes anya vagyok 0–24-ben. Főiskolára járok, és teljes állásban dolgozom. Belefáradok sokszor a küzdelembe, de minden egyes pillanat megéri!”

Az élet árnyékos oldaláról:

„Totál depressziós vagyok. Van hét gyerekem és egy férjem, aki folyton megcsal. De nem ez a baj. Úgy érzem, nem boldogulok ennyi gyerekkel. Imádom őket, de olyan jó lenne egy kis szünet!”

A párkeresésről:

„Megismerkedtem egy tök jó pasival múlt héten. Ma elmondtam neki, hogy van öt gyerekem. Azonnal faképnél hagyott.”

A véletlen balesetekről:

„Hét gyerekem van. A legkisebb 10 hónapos. A kezemben egy pozitív terhességi teszt. Bárcsak tudnék örülni neki. De képtelen vagyok.”

Az áldozathozatalról:

„Öt gyerekem van 28 évesen. Nem könnyű ezt egyedül végigcsinálni. Mindent feladtam értük. Az életem elmúlt tíz évének nagy részét megbántam.”

A kétségekről:

„Van hat gyerekem, de néha úgy érzem, csak egy van köztük, aki szeret.”

A nehézségekről:

„Mindig felhúzom magam, amikor kétgyermekesek panaszkodnak, hogy milyen nehéz szülőnek lenni. Hét gyerekem van, az egyikük sajátos nevelési igényű. Ha én meg tudom csinálni, nektek is menni fog.”

A gyerekeikről:

„Tudom, hogy az emberek azt gondolják, biztos van kedvencem a hat gyerekem közül. Ma elgondolkodtam ezen, de egyszerűen képtelenség választani.  Egyformán imádom minden gyerekemet, és szerintem a szülők nagy része ugyanígy van ezzel.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top