Család

Apja hamvait tetováltatta magára a gyászoló nő

A gyászoló nő nem tudta, hogy mit kezdjen az édesapja hamvaival, végül a nagynénje hívta fel a figyelmét erre a lehetőségre.

Egy 32 éves, angol nő, Becky különleges módon állított emléket rákban elhunyt édesapjának. A kétgyermekes asszony apja halálának első évfordulóján egy tetoválást készíttetett, úgy, hogy a tetováló festékbe apja hamvaiból is belekevertek egy kicsit.

„Úgy érzem, apa már örökké velem lesz. Nem tudtam, hogy mit kezdjek a hamvaival azon kívül, hogy szétszórnám. Azt akartam, hogy egy része mindig velem legyen” – magyarázta Becky.

Apja hamvaival készült a nő tetoválása (The Sun)

Bár a 32 éves nőnek korábban is voltak tetoválásai, nem tudta, hogy hamvak felhasználásával is készítenek már tetkókat, egészen addig, míg a nagynénje nem hívta fel erre a figyelmét.

Először az volt a terve, hogy egy fecskét tetováltat magára, mivel az édesapjának is volt egy fecskét mintázó tetoválása. Végül azonban egy bokalánc tetkó mellett döntött, melyet jelentőséggel bíró „medálok” díszítenek: egy hercegnő jel, mert apukája hercegnőmnek hívta, egy violinkulcs, édesapja zeneszeretetét szimbolizálva, egy összetört szív, egy D betű (mind dad vagys apu) és egy cseresznyevirág, utalva a helyre, ahol a hamvai többi részét szétszórták.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top