Leszbikus pár, félvér kislány, örökbefogadás – és hagyományos családi élet

Két fiatal, csinos nő és egy göndör hajú, csupa mosoly kislány fogad. Még egy utolsó célba lövés a játékíjjal, aztán letelepedünk beszélgetni négyesben. Mert a szülők, Kinga és Tilda számára az a legtermészetesebb, hogy kilencéves kislányuk, Adrienn velünk tart. Hiszen a családjukról fogunk beszélni, és annak ő is egyenjogú tagja. Nekem már ez sok mindent elárul hármójuk kapcsolatáról.

Udvarlás? Naná, hogy volt!

– Kislányom, Adrienn kétéves volt, amikor az édesapjával elváltunk. Ennek már hét esztendeje. Addig és utána is, egy próbálkozás kivételével csak heteroszexuális kapcsolataim voltak – kezdi történetüket Tilda. – Az egyébként hosszú házasságom után időt hagytam magamnak, nem akartam rágörcsölni, nem akartam, hogy mindenáron legyen párom. Hosszú önismereti utat jártam be azt kutatva, miért is nem működtek előző kapcsolataim. Csak öt éve vagyok tisztában azzal, hogy az azonos neműekhez vonzódom, és meg is éltem pár hosszabb-rövidebb ilyen kapcsolatot.

– Én ez idő tájt ismertem meg őt, pontosabban őket, a kislányával, Adriennel – veszi át a szót Kinga, akinek a legtöbb korábbi partnere is nő volt. – Minden egy kiránduláson kezdődött, Tilda egy ismerős oldalán érkezett. Én mégis udvarolni kezdtem neki, pedig ilyet azelőtt sohasem csináltam. Tilda ellenállt, nekem pedig ellenállhatatlan ostromolhatnékom támadt. De aztán véget ért a nap, mindenki visszatért a saját életébe, én szintén. Ugyan pletykákat hallottam arról, hogy Tilda szakított a párjával, de már hónapok teltek el, így én lassan lemondtam a dologról. És ekkor ő keresett meg! Együtt ebédeltünk, de még mindig csak addig jutottunk el, hogy szívesen vigyáznak a kutyámra, amíg külföldre utazom, hiszen Adrienn is nagyon szereti az állatokat. Hazaérkezésem után, amolyan viszonzásképpen, besegítettem Tildának a lakásfelújításba. Aztán itt ragadtam…

– Bogi azóta is megvan! – nyugtat meg Adrienn a kutyus sorsáról, akinek nagy része volt abban, hogy e szerelem szárba szökkenhessen.

Csak olyan skatulyában élünk, amilyenben szeretnénk

– Ma már egy kertes házban élünk hármasban, egyre több kutyával és macskával, két autónk van… szóval minden kellék adott a többségi társadalom által idealizált, hagyományos családi élethez – mondja Kinga nevetve, és abba szintén beavat, hogy közös gyerkőcöt is terveznek, akár többet is. – Örökbe szeretnénk fogadni egy vagy két, három–hat év közötti gyereket. Azon magyar jogi keretek között, amelyek lehetővé teszik egy meleg párnak, hogy gyermeket vállaljon, ez az egyetlen forma elfogadható számunkra. Amúgy engem is örökbe fogadtak a szüleim kilenc hónaposan, szóval nyitottan és örömmel vágunk bele! Nagyobbacska gyerek mellett azért döntöttünk, hogy ne legyen túl nagy a korkülönbség közte és Adrienn között.

– Pedig micsoda buli lenne egy kisbabával a szobámban együtt aludni! – fűzi hozzá Adrienn.

Képeink illusztrációk (jelenet A gyerekek jól vannak c. filmből) – Fotó: Profimedia

– Hogy Adriennek van anyukája, az adott volt, és ez számomra nem csak biológiai alapon dől el – folytatja Kinga. – Én barátként közeledtem hozzá, és a mai napig csiszolgatjuk a kapcsolatunkat. Belátom, nyakasak vagyunk mindketten, de ma már készek vagyunk elgondolkodni egymás érvein. És a hétköznapok sok csodát hoznak, én például szeretek egyedül kutyát sétáltatni, egyedül íjászkodni. Ha Adrienn ilyenkor mégis csatlakozik hozzám, tudom, azért teszi, mert szeret. Számunkra az is természetes, hogy a családot érintő minden döntésbe bevonjuk őt. Most Kingának szólít, de azt a jövőben is mindenképpen ő dönti majd el, hogy nevez.

Mi, Tildával mindenesetre az uniszex megközelítés mellett vagyunk, nálunk ebben sem klasszikusan működnek a skatulyák.

Nincsenek a feladatok sem a tradicionális módon felosztva, én például motorozok, Tilda pedig barkácsol, mindketten imádunk főzni, gondoskodóan nevelni vagy éppen lakásdekorációkat keresni együtt az interneten. Ettől még Adriennek nem kell feltétel nélkül elfogadnia a mi értékrendünket, így például ő dönti el, hogy mit ítél meg, hogy egyáltalán megítél-e valamit fiúsnak vagy lányosnak, akár viselkedésről, akár viseletről van szó.

Kirekesztés helyett közösség

És te mit szóltál hozzá, hogy Kinga feltűnt az édesanyád mellett? – kérdem Adriennt.

– Nem lepődtem meg – válaszolja, mintha csak ez lenne a világ legtermészetesebb dolga. Mert számára valóban az is.

– Adrienn pici korától ilyen nyitott, pedig ennyire tudatosan nem is törekedtem erre a nevelésében – mondja az édesanyja.

Történetüket hallgatva kiderül, azért igenis sokat tett Tilda annak érdekében, hogy Adrienn kész ítéletek, pláne előítéletek nélkül ismerje meg a világot.

– Volt férjem színes bőrű, így Adriennel mi is jártunk félvér gyerekek közösségébe, ezek többnyire közös, élménydús játszóterezések voltak. Kislányom egyszerűen észre sem vette, hogy ők valamiben is mások lennének, mint a többi gyerek, sőt az erre vonatkozó kérdéseket sem értette – emlékezik vissza Tilda.

Amikor ők hárman egy család lettek, azért voltak félelmek is, például az iskola elkezdésekor. No, nem Adrienn tartott bármitől is, annál inkább a szülei. Tilda bevallja, félt,

féltette a kislányát, hiszen úgy vélte, a mai többségi társadalmi attitűddel a megkülönböztetéséhez elegendő lett volna a bőr színe, nemhogy a tény, hogy egynemű szülők nevelik.

Rettegett, hogy a gyerekek barátkoznak-e majd Adriennel, hogy a pedagógusok éreztetik-e vele, ő más, mint a többiek.

– Bevallom, még vitánk is volt erről itthon Kingával, hogy mennyire kezelhetjük nyíltan az életünket – mesél aggodalmairól Tilda. – Most ott tartunk, hogy Kingával felváltva járunk a szülői értekezletekre, és ő is tagja a szülői Facebook-csoportnak. Mindenki elfogadó, a tanárok éppúgy, mint az osztálytársak és a szülőtársaink. Pedig korábban én olyan mindennapi helyzetektől tartottam például, hogy Adrienn szülinapi zsúrjára elfogadják-e az osztálytársak családjai a meghívásunkat. Elfogadták. Sőt, a szülők is csatlakoztak, még a legkonzervatívabban gondolkodó felnőttek is olyan jól érezték magukat, hogy nálunk ragadtak egészen estig. Ma már igazi közösségként működünk. Támogatjuk egymást, amiben csak tudjuk, ha valakinek szüksége van valamire, legyen szó egy talicska kölcsönadásáról éppúgy, mint kalákamunkáról egy házfelújításban. És több családdal összefogva közös nyaralást tervezünk.

Ide ne hozd!

Olykor a tágabb környezet türelmesebben tekint a többségtől eltérő életformákra, döntésekre, mint maga a család. Így nem kerülhető meg a kérdés, hogyan fogadták Kinga és Tilda szülei, hogy azonos nemű párt választottak, és így alapítottak családot.

– Az én előbújásomkor édesapám nyitottabban állt a tényhez, édesanyám nem tudta leplezni, hogy nem ezt várta tőlem – mondja Kinga, aki tisztán látta, anyjának a vele kapcsolatos tervei közé egyáltalán nem fért bele az ő melegsége. – Hiába bizonygattam neki, hogy ugyanaz vagyok, ugyanaz maradtam, aki voltam, az értékrendem mit sem változott. Nagyon hosszú utat kellett megtennie az elfogadásig. Kezdetben például azt kérte, senkinek ne mondjam a családban, mi van velem, ő szeretné ezt kezelni. Ezzel persze nem könnyítette meg a dolgomat. Hiszen én még a munkahelyemen is úgy intézem a magánéletem, hogy ha nem is teszem teljesen átláthatóvá mindig, hazudni sem vagyok hajlandó. Eközben úgy alakult otthon a helyzet, hogy

már az egész nagycsalád tudott mindent, és egyébként igen elfogadó volt, amikor édesanyám még mindig azon morfondírozott, kinek hogyan is tálalja a tényt, hogy meleg a gyereke.

S amikor korábbi partnereimet hazavittem bemutatni, anyám úgy viselkedett, mint egy ugrásra kész anyaoroszlán. Mentségére legyen mondva, valószínűleg a férfi szerelmeimet is ugyanígy vizslatta volna.

Fotó: Profimedia

Aztán eljött a pillanat, amikor Kinga Tildával utazott haza:

– Hát az ő személyes varázsának még édesanyám sem tudott ellenállni, és Adriennel szintén gyorsan megtalálták a hangot. Így szüleimmel a közös ünnepek, közös programok ma már teljesen természetesek, és ez nekem nagyon fontos, mert mindig is családközpontú életet képzeltem magamnak.

– Az én szüleimmel döcögősebben ment – sóhajt Tilda. – Tudtak az előző nőpartneremről, „tartsd meg magadnak!”, ez volt az alapállásuk. Ráadásul ennek volt már egy nagyon rosszízű előképe, a színes bőrű volt férjemmel is úgy voltak, „ide ne hozd!” Kisvárosban élnek, az volt a fő aggályuk, hogy mit szólnak majd a szomszédok… Hát, innen indultunk. Aztán az évek alatt, ahogyan szüleim egyre jobban megismerték Kingát, egyre jobban megbarátkoztak vele. A személyét elfogadják, a helyzetet viszont nem, még ma is kapok megjegyzéseket. Nem csak a mi felállásunkat, egyáltalán, az azonos nemű párok együttélését képtelenek maradéktalanul tolerálni. Persze ellentmondásosak az érzelmeik, mert ugyanakkor igyekeznek minket támogatni, például a házvásárlásunkban, a felújítási munkákban.

Arra is rákérdeztem, Adrienn édesapja hogyan reagált az ő hármasukra.

– Semmit sem szólt rá, pedig tartottunk tőle, hogy lesz valami… de semmi… – emlékeznek vissza Tildáék.

Egymásra nézve

– Hogy milyen az én nőképem? – kérdez vissza Kinga. – A családomban is nagyon vegyes minták élnek egymás mellett. A szüleimnél sem a klasszikus nemi szerepeket láttam, míg anyám például fúr-farag amellett, hogy imád öltözködni, fodrászhoz járni, varrni, addig apám mesterien szerel, vezet és főz is. Keresztanyám szintén mindig is szembement a sztereotípiákkal, anno, amikor egy vidéki városban amúgy elképzelhetetlen volt, ő már pasi nélkül utazgatott külföldre, rövidre vágatta a haját és lakkozta a körmeit. Nagymamám pedig kalapban és sminkben járt a piacra…

Én is arra törekszem, hogy önazonos legyek: ha éppen az esik jól, hogy tűsarkúba és nőies ruhába bújjak, hát megengedem magamnak.

Azért a szüléssel kapcsolatban bennem is sok-sok kérdés merült fel, de azzal, hogy az örökbefogadás mellett döntöttünk, minden a helyére került. És van ennek még egy óriási ajándéka, édesanyám, aki maga is örökbefogadott engem. Úgyhogy a mi várakozásunkkal, készülődésünkkel abszolút tud azonosulni. Ezen a ponton be tud kapcsolódni az életünkbe, és nagy odafigyeléssel kíséri. Mondta is például, az ő idejében nem volt felkészítő tanfolyam, és nagyon örül, hogy ezen mi részt vehetünk, nagy segítségünkre lesz…

Így vall magáról Kinga, én arra is kíváncsi voltam, hogy Tilda milyennek látja őt, mit emelne ki mindabból, amiért szereti.

„A kisfiunknak két anyukája lesz” – örökbefogadás előtt áll Reni és Zsuzsi

– Kinga nyitott, sokkal nyitottabb, mint én, szereti tágítani a határait, spontán. Mindez nekem új volt, én a gyerek mellett óhatatlanul beszűkültem. De most már nagyon élvezem vele a „repülést”. Mondjak példát arra, hogyan lettem én is nyitottabb mellette? Hát, példa erre az, hogy most itt ülünk, és minderről beszélgetünk! – nevet Tilda. – De a közös olaszországi utunk is nagy tapasztalat volt, én korábban racionálisan, pontról pontra megterveztem minden utazásomat, de most Kingával úgy vágtunk bele, hogy hagytuk, minden magától történjen meg, hát ezt kár lett volna kihagyni, sok mindent megfordított bennem!

Kingától is megkérdezem, ha három dolgot mondhatna, amit a legjobban szeret Tildában, mi lenne az.

– Tilda mellett nem kell elvárásoknak megfelelni, például sem férfi, sem női szerepeknek. Kompromisszumkész, míg én elvágólagos vagyok, és Tilda simulékonyabb, ez nekem sokat segít hétköznapi helyzetekben is, ha például egy akadozó ügyintézés közben én már a hajamat tépem, az ő kedvessége engem is átlendít a mélyponton.

Adrienn azt mondta, ő arról szeretne beszélni, mit szeret mindkettőjükben, közösen. Igen, azt hiszem, ez jogos, hiszen mindketten a szülei…

– Kedvesek és megértőek, segítenek mindenben, nem csak a házi feladatban, másban is. Nemrég együtt rendeztük át a szobámat. Mindent megoldanak. Ha szeretnék lovagolni menni, de nincs idejük elvinni, akkor is megtervezik, hogyan lehetne mégis. Ők ketten a kerti fenyőt szerették volna feldíszíteni, én viszont a szobában szerettem volna fát állítani, így tavaly nálunk két karácsonyfa volt…